Megkezdődött a határvadászképzés

Ötszázhetven jelentkező részvételével megkezdődött a határvadászképzés első üteme, az őr-járőrtárs rész-szakképesítést megszerzők jövő májusban állhatnak munkába - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság pénteken a honlapján.A közleményben felidézték: a kormány augusztusban döntött a Készenléti Rendőrség határvadász bevetési osztályainak bővítéséről 3000 emberrel. Az országos toborzás szeptember 1-jén kezdődött, és folyamatosan lehet jelentkezni, eddig több mint 2100-an nyújtottak be pályázatot a képzésre. Az érvényes pályázatot benyújtó 1809 jelentkező közül 1667-an kezdték meg a felvételi eljárást, átlagéletkoruk 28 év.

A felvételi eljárásban a fizikai, pszichikai és egészségügyi vizsgálatokat a pályaalkalmassági beszélgetés követi, majd a Nemzeti Védelmi Szolgálat életvitel-ellenőrzésével zárul az eljárás. A felvételi követelményeknek megfelelt jelentkezők őr-járőrtárs rész-szakképesítést szereznek. A folyamatos toborzás következtében gördülő rendszerben indulnak a képzések. Az első ütem országszerte 11 képzési helyen szerdán indult 574 jelentkezővel, közülük 498 férfi, 76 nő, a legfiatalabb pályázó 18, a legidősebb 53 éves. Az oktatás 2017. április végén fejeződik be.

A felnőttképzési programot a jogi, jogalkalmazási, rendőrszakmai elméleti és gyakorlati ismeretek, intézkedéstaktikai gyakorlatok, a rendőri kommunikáció gyakorlása, idegen nyelvű szaknyelv elsajátítása, a csapatszolgálat és testnevelés képezi. A gyakorlatorientált képzés keretében a közrendvédelemmel, a határellenőrzéssel, a menekültügyi helyzet kezelésével, erőszakos cselekmények elhárításával összefüggő szituációkban oldanak meg egyéni és csoportos rendőri fellépést igénylő feladatokat - írták.

Az őr-járőrtárs rész-szakképesítéssel rendelkező hivatásos állományú rendőrök májustól a Készenléti Rendőrség határvadász bevetési osztályai állományában, járőrvezető irányítása mellett őrzési, járőrözési feladatokat hajtanak majd végre.

Forrás: mti.hu


Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

A korábbi információkkal ellentétben csak egyvalaki kapott hamisított katonai meghívót Dömösön; az elkövető a barátjának, a címzettnek azt mondta, csak meg akarta őt viccelni.

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

A helyszínen hagyott vércsepp buktatta le a tolvajt.

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

A KR NNI pénzhamisítással gyanúsít egy 23 éves abonyi férfit.

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

A hajdú-bihari bűnügyi igazgatóság befejezte az ügy vizsgálatát.

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult nyomozás, miután egy idős férfi egy gáz-riasztó fegyverrel rálőtt a rendőrökre.

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztálya a külföldön bujkáló magyar szökevények felkutatása és elfogása érdekében végez felderítést.

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

A képen látható katonai behívó nem valódi, megtévesztésről van szó.

Bilincsben egy 13 éves rabló

Bilincsben egy 13 éves rabló

A ceglédi rendőrök fogták el azt a fiút, aki a gyanú szerint két rablást követett el.

Családi tragédia Hosszúpályiban

Családi tragédia Hosszúpályiban

Az adatok szerint a gyanúsított olyan súlyosan bántalmazta saját apját, hogy már nem lehetett rajta segíteni.

http://ujhazak.com