Megkezdődött az Ökumenikus Segélyszervezet adventi adománygyűjtése

Az első adventi gyertya meggyújtásával kezdődött el vasárnap délután Budapesten az Ökumenikus Segélyszervezet pénzadománygyűjtése: a 1353-as számon hívásonként, illetve sms-enként 250 forinttal lehet támogatni a szervezet munkáját.

Az "Ételt az éhezőknek, Otthont az otthontalanoknak, Esélyt az esélyteleneknek" jelmondattal útjára indított gyűjtés ünnepi sajtótájékoztatójának időpontja 13 óra 53 perc is a segélyszervezet adományvonalára utalt.

Download (1)

A felhívás jelmondata hangsúlyozza: ez az ünnepi összefogás nem az ajándékozásról szól. Azért gyűjt a segélyszervezet, hogy egész évben segíteni tudja a nélkülözőket, kitörési pontokat tudjon kínálni a szegénységből - közölték a szervezők vasárnap az MTI-vel.

A résztvevők, köztük Lévai Anikó és Kovács Koko István jószolgálati nagykövetek, egy tűzifából készült, 1353-as installáció utolsó darabjait helyezték el, ezzel jelezve: él a 1353-as adományvonal, és a beérkező adományokból valódi segítség lesz.

Download

Idén is sokféleképpen lehet csatlakozni a december 31-ig tartó adománygyűjtéshez. Az adományvonal mellett a www.segelyszervezet.hu oldalon is lehet adományozni. A segélyszervezet Adománypontot állított föl az Adventi Ünnep a Bazilikánál rendezvényen. Az ország bármely Tesco áruházának vevői 250 forintos adománykuponok vásárlásával támogathatják a segélyszervezet munkáját. A nagyobb postákon kihelyezett gyűjtődobozokban vagy csekken is lehet adományozni.

Az Andrássy úton sétálók az Opera által szervezett Diótörő Fesztivál keretében árusított forralt bor és más finomságok árával támogathatják a kitűzött célokat.

Lehel László elnök-igazgató az idén két évtizedes gyűjtés kezdeteire visszatekintve kiemelte, hogy már az 1995-ben indított első adventi gyűjtéskor a minél szélesebb összefogás megteremtése volt a cél, és a közösségépítés máig töretlen. Ennek az eredménye, hogy a szeretet.éhség. mézeskalácsszívvel ismertté vált gyűjtés mára az ország legnagyobb ünnepi összefogásává nőtte ki magát, amelyhez az elmúlt évben már mintegy 1 millióan csatlakoztak.

Az előző évi gyűjtésből megvalósított fejlesztésekről szólva többek között a miskolci és orosházi családok átmeneti otthonainak megújítását és a gyulai fedélnélkülieket segítő központ felújításait emelte ki - olvasható a segélyszervezet közleményében.

MTI

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com