Megkezdődtek a Levendula Hetek Tihanyban

Megkezdődtek a Levendula Hetek programjai Tihanyban pénteken.Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára az eseménysorozat megnyitóján a Balaton-felvidéki Nemzeti Parknak a levendulakultúra újjáélesztésében vállat szerepére utalva azt hangsúlyozta: a nemzeti parki igazgatóságok feladata már messze túlmutat a védett fajok és élőhelyek megőrzésén, olyan tevékenységeket is felvállalnak, mint a hagyományos gazdálkodási módok, vagy a régi népszokások ápolása.
    

Kiemelte, hogy a természetvédelem az államigazgatás olyan "speciális műfaja", amelyben szükség van az önkormányzatok, polgármesterek, országgyűlési képviselők, egyházak összefogásra.  A nemzeti parkok az ökoturizmus legnagyobb letéteményesei lettek Magyarországon: a mintegy 700 ökoturisztikai létesítmény felét működtetik, a bemutatóhelyeken évi 1,6 millió látogatót fogadnak, a vendégek harmada-negyede a Balaton-felvidéki Nemzeti Park bemutatóhelyeire érkezik - mondta.
    

Rácz András emlékeztetett rá, Tihanyba 1924-ben Bittera Gyula telepített levendulát az apátságtól bérelt 20 hektáros területen, amely idővel "100 hektárossá nőtte ki magát", és sokkal jobb minőségű olajat adott, mint a francia ültetvények, így ezt a terméket a második világháború előtt a New York-i árutőzsdén is jegyezték. "A háború utáni évtizedekben mindez háttérbe szorult, elfelejtődött, de most, ha nyaranta szétnézünk Tihanyban, minden a levenduláról szól" - fogalmazott.
    

Kitért rá, hogy a természetvédőknek különleges helyszín Tihany: 1952-ben itt alakult meg Magyarország első tájvédelmi körzete, e térségben jött létre az ország első geoparkja Bakony-Balaton Geopark néven. Tihany 2003 óta Európa-diplomás, a településen nyílt meg 2011-ben a Levendula Ház Látogatóközpont - tette hozzá.
    

Kontrát Károly (Fidesz-KDNP), a térség országgyűlési képviselője azt mondta, hogy Bittera Gyula tihanyi levendulása a magyar megmaradás, megoldáskeresés egyik eredményes példája a Trianon utáni időszakban. A politikus utalt rá, hogy a Levendula Heteket először 2005 júniusában, egynapos fesztiválként rendezték meg, a családok körében is rendkívül népszerű, idén július 3-ig tartó rendezvény - a tihanyi bekötőút melletti ültetvényen zajló  hagyományos Levendula Szedd magad! akció mellett - irodalmi estekkel, túrákkal, gasztronómiai élményekkel is várja az érdeklődőket.
    

Tósoki Imre, Tihany kormánypárti polgármestere közölte, hogy idén lesz az első olyan levendulaszüret és lepárlás Tihanyban, amelynek eredményeként oltalom alatt álló, eredetvédett levendulaolaj készülhet a Veszprém megyei településen, s ennek nagy jelentősége van a helyi termékfejlesztésben. Mihályi Jeromos, a Tihanyi Bencés Apátság perjele azt mondta, hogy a bencés szerzetesek hisznek a tradícióban és az innovációban.
    

A tradíció számukra a kultúrtörténeti értékek, nemzeti kincsek, a természet ajándékainak, a szépségnek, a harmóniának, az egységnek a megőrzését jelenti, és e mellé mindig hozzátettek egy kis innovációt, a középkorban a mezőgazdaság megújításával, az 1900-as években a földek bérbeadásával - mutatott rá. Mihályi Jeromos úgy vélte: a tradícióból fakadó innováció "mindig egy új gondolat, a régi népszerűvé tétele", ez célt ad a bencéseknek, s kapcsolatot teremt a nemzeti park, az önkormányzat, az állam, az Agrárminisztérium között.
    

Puskás Zoltán, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója arról szólt, hogy a Levendula Hetek találkozási pontot jelent: az érdeklődők találkozhatnak a nemzeti park munkatársaival, az ökoturizmusban dolgozókkal, a természetvédelmi őrökkel. A turisták látványlepárláson vehetnek részt a látogatóközpontban, és egyebek mellett szakvezetett túrákon csodálhatják meg Bittera Gyula ültetvényét - közölte.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Ceglédi betörőbandát lepleztek le a Pest megyei rendőrök.

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Az Egyesült Arab Emírségekben fogtak el egy körözött férfit a Pest vármegyei rendőrök a NEBEK, a KR NNI és a helyi hatóságok együttműködésével.

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Kezdődik a fesztiválszezon, indulnak a nyári koncertek, ami a jegyekkel, belépőkkel való visszaélések, csalások számának megszaporodását is eredményezheti.

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több mint 700 igazoltatást hajtott végre és 29 embert fogott el, illetve állított elő a rendőrség a Kelenföldi pályaudvar könyékén május 28-tól zajló közbiztonsági akcióban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.

Ellopta a büfé napernyőjét

Ellopta a büfé napernyőjét

Rövid időn belül elfogták a balatonalmádi rendőrök az 52 éves férfi.

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

A kalocsai rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki elvette egy mozgásában korlátozott idős férfi pénzét.

Példás összefogás Liánáért

Példás összefogás Liánáért

Osztrák és magyar rendőrök fogtak össze egy jó célért a pünkösdi hétvégén.

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Bántalmazta és fogva tartotta volt párját egy zalai férfi, akit őrizetbe vettek - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Őrizetben az utazó betörő

Őrizetben az utazó betörő

Kezdeményezték a Hajdú-Bihar vármegyei tettes letartóztatását.

A melltartójában találtak drogot

A melltartójában találtak drogot

A rendőrök egy jászapáti nőt fogtak el a DELTA Program keretében, aki kábítószert terjesztett a településen.

http://ujhazak.com