Megkezdte a Főgáz a Tigáz lakossági fogyasztóinak átvételét

A Tigáz 1,2 millió lakossági fogyasztójának átvételére koncentrál a Főgáz, a folyamat az előre fizetős mérővel rendelkező fogyasztók átszerződésével már megkezdődött - közölte a társaság az MTI-vel kedden.

A tájékoztatás szerint a Főgáz sikeresen lezárta az E.on hatszázezer fogyasztójának átvételi folyamatát. A nemzeti közműszolgáltatás társaságai jelenleg 2,2 millió lakossági fogyasztó ellátását biztosítják, legkésőbb október 1-jétől pedig a teljes hazai lakosságot ezek a társaságok látják majd el.

tigazlogo

A Főgáz lehetőséget biztosít a kis- és középvállalkozásokat vezető lakossági fogyasztóknak, hogy a társaságot válasszák cégük partnerének is, így egy szolgáltatónál gyorsan, biztonságosan intézzék ügyeiket, ezt egyre többen használják ki - jelezték.

A társaságcsoport kiemelkedő költségvetési befizető, 2015-ben 179,86 milliárd forintos árbevétel mellett 2,6 milliárd forint adózott eredményt ért el. Ezt a külföldi cégek gyakorlatával szemben nem fizeti ki osztalékként, hanem - a nonprofit jellegű működésnek megfelelően - itthon tartja és a nemzeti közműszolgáltatás színvonalának növelésére használja fel - idézi a közlemény Németh Lászlónét, a Miniszterelnökség államtitkárát.

A hazai energetikai szektor egyik legnagyobb cégeként a Főgáz stabil működésével évek óta mindent megtesz azért, hogy biztosítsa a lakossági fogyasztók ellátását, miközben üzemelteti a fővárosi földgázhálózatot és az üzleti piac legnagyobb szereplője is egyben - fogalmaz közleményében a társaság.

Hozzátették, az ország hamarosan egyetlen lakossági földgázszolgáltatójaként kiemelten fontosnak tartják, hogy továbbra is kiérdemeljék az ügyfelek elégedettségét, ezért az alapszolgáltatásokon felül folyamatosan új kényelmi megoldásokat biztosítanak a meglévő és a leendő fogyasztóknak.

A Főgáz tavaly az egyetemes szolgáltatási piacon 867,7 millió köbméter, míg a szabadpiacon 833,3 millió köbméter földgázt értékesített, ezzel a teljes tavalyi földgázfelhasználás 18,74 százalékát biztosította - közölte Horváth Péter, az Első Nemzeti Közműszolgáltató (ENKSZ Zrt.) elnök-vezérigazgatója, a Főgáz Zrt. elnöke a közlemény szerint.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bezárták az online áruház kiskapuját

Bezárták az online áruház kiskapuját

Új bűncselekménytípus elkövetőjét fogták el tiszaújvárosi nyomozók.

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Pár nap alatt hét bűncselekményt követett el két helyi férfi Bátonyterenyén, akik parkoló gépkocsikat törtek fel, közülük négyet el is loptak.

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Egy fiatal tiszaújvárosi nő külföldről rendelt kokaint.

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

A fővárosi rendőrök lezárták az eljárást az ellen a férfi ellen, aki szóváltást követően egy másik férfi halálát okozta egy V. kerületi szórakozóhelyen.

Áll az alku?

Áll az alku?

A gödöllői rendőrök elfogtak egy brigádot, akik kezdetben alacsony áron vállalták a munkát, majd annak elvégzése után több százezer forintot követeltek érte.

Lezárult a gíroszrabló ügye

Lezárult a gíroszrabló ügye

A rendőrök befejezték a nyomozást abban az ügyben, amelyben egy elkövető gíroszt rabolt egy fiatalembertől Miskolcon.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A vita hevében ütött

A vita hevében ütött

A veszprémi rendőrök elfogtak egy 31 éves férfit, és őrizetbe vették.

Összetörte rokona kocsiját, majd rátámadt

Összetörte rokona kocsiját, majd rátámadt

Az érdi rendőrök elfogták a 43 éves agresszív férfit.

Bezárattak egy pápai fodrászüzletet

Bezárattak egy pápai fodrászüzletet

Épp akció közben szállította egy díler a kábítószert.

http://ujhazak.com