Megkezdte munkáját az Operatív Törzs

Megkezdte munkáját az augusztus 20-ai ünnepi programok biztonságos lebonyolításáért felelős Operatív Törzs (OT) - közölte a HM Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal (HM NRH) szombat délelőtt az MTI-vel.Augusztus 20. - Ünnepi tûzijáték BudapestenMint írták: a kora reggeltől késő éjszakáig ülésező OT-ben minden érintett szerv, többek között a rendőrség, a meteorológiai szolgálat, a mentők, a Budapesti Közlekedési Központ és a katasztrófavédelem képviselői kísérik figyelemmel a nemzeti ünnep rendezvényeit.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint Budapest térségében egész nap többnyire napos időre lehet számítani.

Átmeneti felhősödés lehet, de csapadék nem valószínű. Meleg idő várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet a 30 Celsius-fokot is elérheti - írta a HM NRH, hozzátéve: ezért a rendezvényekre kilátogatóknak ajánlott a folyamatos folyadékpótlás és a megfelelő öltözék, az érzékenyebbek a tűző napot lehetőség szerint kerüljék.

Az államalapítás és az államalapító Szent István ünnepének hagyományos rendezvénysorozata reggel fél 9-kor kezdődik Magyarország nemzeti lobogójának katonai tiszteletadás mellett történő felvonásával, majd a honvédtisztek avatásával a Kossuth téren. Köszöntőt mond Simicskó István honvédelmi miniszter, ünnepi beszédet mond Áder János köztársasági elnök.

Délelőtt 10 órától családi programok kezdődnek a Clark Ádám téren, amelyek délután szabadtéri koncertekkel folytatódnak. Megnyitja kapuit az Országház, a látogatók 18 óráig nézhetik meg a Szent Koronát, a Kupolacsarnokot és a díszlépcsőházat.

A Magyar Ízek Utcájában idén is megkóstolható a Szent István-napi kenyér, Magyarország Tortája és Magyarország Cukormentes Tortája. A hagyományos ünnepi szentmise 17 órakor kezdődik a Bazilikában, majd innen indul a Szent Jobb-körmenet.

A szokásokhoz híven a 21 órakor kezdődő tűzijátékot a Duna-parton, az Erzsébet és a Lánchíd között lehet majd legjobban látni - tették hozzá. Kiemelték továbbá, hogy az állami rendezvények szervezéséért felelős HM NRH többszázezres közönséget vár a nap folyamán a különböző programokra, ezért több helyen forgalmi változásokra és útlezárásokra kell számítani.

A közlekedési változásokról szóló bővebb tájékoztatás elérhető a rendőrség (www.police.hu), valamint a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. (www.bkk.hu) honlapján. További információ és részletes program a http://augusztus20.kormany.hu oldalon található - olvasható a HM NRH közleményében.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com