Megnyílt a Mikulásgyár Lurdy Házban lévő gyűjtőpontja

A budapesti bevásárlóközpont mellett országszerte hét vidéki plázában, Debrecenben, Kanizsán, Kaposváron, Miskolcon, Szegeden, Szolnokon és Zalaegerszegen nyílnak meg további adománypontok.

A budapesti Ötvenhatosok terén hagyományosan felállított legnagyobb állomás péntektől várja az adományokat - mondta el Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója az adománypont megnyitóján.



Zsolnai Endre, a Mikulásgyár főszervezője kiemelte, hogy a szokásos adományok mellett idén újdonság, hogy élményeket, például cirkusz- és színházjegyeket is lehet ajándékozni a hátrányos helyzetű gyerekek részére.

További újítás, hogy a budapesti bevásárlóközpontban első alkalommal épül fel egy tudományos játszóház is, ahol hétvégenként kémiai és fizikai kísérletekkel várják a gyerekeket, a Köszi, jól vagyok! elnevezésű program keretében mentálhigiénés beszélgetéseken lehet részt venni. A 15 perces ingyenes beszélgetésekkel a helyszínre érkezők lelki egészségén szeretnének segíteni a szakemberek.

A programra az info@koszijolvagyok.hu email címen lehet jelentkezni. A Mikulásgyár túlterheltsége miatt a szervezők arra kérik az adományozókat, hogy a kisebb, kézben is szállítható csomagokat a Lurdy Házban lévő ponton vagy a postákon adják le és csak a nagyobb felajánlásokat vigyék az Ötvenhatosok terére.
A postákon december 2. és 21. között leadott, lezárt dobozokra a "Mikulásgyár" feliratot kell ráírni, ezeket a Magyar Posta ingyenesen továbbítja a vöröskereszt raktáraiba.

A beérkező adományokat a segélyszervezet önkéntesei juttatják el a rászoruló családok részére.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

http://ujhazak.com