Megoldás Mozgalom: Magyarországnak változásra van szüksége

Magyarországnak változásra, megoldásokra van szüksége - erről beszélt Szatmári Péter, a Megoldás Mozgalom programtanácsának elnöke pártja programjának bemutatásakor az M1 aktuális csatornán csütörtök reggel.Szatmári Péter elmondta, hogy 90 napja megalakult pártjának jelöltjei lefedik a magyar társadalmat a fodrásztól a művészig, az egyetemi hallgatótól a jogászig, a tanártól az asztalosig.
    

Szatmári Péter szerint Magyarországon az emberek elvesztették a hitüket a politikusokban, a politika polarizált, így az embereknek nincs tényleges választási lehetőségük, kényszerből vagy szükségszerűségek miatt döntenek egyik vagy másik oldal mellett. A Megoldás Mozgalom azonban elutasítja a szélsőségeket, mérsékelt szabadelvű, középen álló párt, amely nagy ügyek megoldására koncentrál; ezek a megoldások pedig elsősorban a civileknél, helyi közösségekben vannak - hangoztatta, jelezve, fontosnak tartja, hogy állami vezetők két ciklusnál hosszabb ideig ne legyenek pozícióban.
    

Elmondta: a párt programjának három központi fogalma a szív, az ész és a bátorság. A szív az egészségügyre utal, melynek önálló minisztériumot szeretnének. Az ész a szellemi tőke és az oktatás fontosságára, a bátorság pedig a nagy rendszerek megváltoztatásához szükséges erőre és kitartásra utal - fejtette ki. Szatmári Péter a Kossuth rádió csütörtök reggeli adásában beszélt a digitalizáció fontosságáról is, és úgy vélekedett: Magyarország lehetne Szilícium-völgy.
   

A Megoldás Mozgalmat Gattyán György üzletember, Magyarország egyik leggazdagabb embere alapította. A közmédia három héten keresztül a szavazólapon való megjelenés sorrendjében lehetőséget biztosít az országos pártoknak, pártszövetségeknek arra, hogy élő adásban, öt percben mutassák be választási programjuk fő gondolatait. A pártok képviselői szerdán és csütörtökön az M1 Ma reggel című műsorában a 8 órai hírek előtt, a Kossuth rádió, Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pedig a 8 órai Krónikát követően ismertethetik elképzeléseiket.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

http://ujhazak.com