Megöltek egy farkast a Bükkben

Keresik azt az ismeretlen tettest, aki lelőtt egy 2-3 éves hímfarkast a Bükkben. Öt év börtönt is kaphat. wolf-06Alig tértek vissza a farkasok Magyarországra máris lecsapott rájuk az emberi butaság, és kegyetlenség!

A Bükkben élő, békés falkából ugyanis valaki megölt egy példányt, akinek a tetemét a Bükki Nemzeti Parkban találták meg, ahol megállapították, hogy golyó végzett az állattal.

Keserű vigasz a bűntényben, hogy most már bizonyított tény, hogy százéves távollét után ismét vannak farkasok az országban, de sajnos biztonságban nincsenek, hiába fokozatosan védettek. Ha valaki ugyanis egy példányt megöl közülük, akkor nem csak a 250 ezer forintos eszmei értékkel kell számolnia, hanem azzal is, hogy öt évre börtönbe csukhatják.

A most lelőtt farkast a fővárosi állatkertbe szállították. A vizsgálatban részt vesz a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és a Fehérkereszt Állatvédő Liga. Jelenleg annyit lehet csak tudni, hogy az elpusztult farkas 2-3 év körüli hím.

A megölt farkasról röntgenfelvételt is készítenek, ami bizonyítékként fog szolgálni a hivatalos eljárásban. A tetemben talált golyót pedig ballisztikai vizsgálatnak vetik alá, mert, ha a tettes hivatalos vadász volt, akkor könnyedén kézre lehet keríteni.

A farkas megölése azért is volt értelmetlen, és felháborító, mert azok nem jelentenek veszélyt az emberre. Egyedül a birkákat kell tőlük félteni, de azokat elég pár nagytestű kutyával őriztetni, ugyanis a farkasokra nézve a kutyák, amelyeknek betegsége ellen nem tudnak védekezni, és az emberek jelentenek igazi veszélyt.

(Forrás: kurir.hu)

Hozzászólások

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

Viharos ismeretség

Viharos ismeretség

A debreceni rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 33 éves nőt, aki meglopta, majd bezárta a lakásába egyik ismerősét.

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

A balatonalmádi rendőrök elfogtak egy 33 éves férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

http://ujhazak.com