Mégsem indul a Jobbik-alelnökségért Apáti István

Nem indul újra a Jobbik alelnöki tisztségéért Apáti István - közölte az ellenzéki párt képviselője pénteken a Facebookon.jobbikA politikus - aki korábban még azt közölte, megméretteti magát a tisztújításon - azt írta, bár a tagság részéről van igény az indulására, a békét választja. "Nem a saját nehézségeim a legfontosabbak, hanem a mozgalom egységének a fenntartása. Nem az a tragédia, hogy így döntöttem.

A tragédia a tagság - akár kisebb részének - a távozása lenne, amelyet mindenképpen meg kell akadályozni" - fogalmazott bejegyzésben a politikus, aki szerint tévedés azt gondolni, hogy radikális-mérsékelt ellentétekről van szó a Jobbikon belül.

Apáti István Vona Gábor pártelnökhöz címezve azt írta, nem fog ellenségeskedni és áskálódni, mindent megtesz a következő választásokon a Jobbik sikeréért. Megjegyezte ugyanakkor: bár a pártelnöki döntés az alelnökök személyéről törvényes, szerinte az eljárás, az ügyintézés módja "hemzseg a hibáktól".

"Szolgáljon számodra is örök tanulságul, hogy akár ilyen nagy horderejű, akár kevésbe fajsúlyos döntések végrehajtását nem így kell levezényelni" - szólította meg Vona Gábort Apáti István. A Jobbik elnöke múlt héten jelentette be, hogy a jelenlegi alelnök közül Novák Előd, Apáti István és Szávay István újrázását - elnöki jogkörével élve - nem támogatja a pártban esedékes tisztújításon.

Péteken közölte: Janiczak Dávid, Ózd, Fülöp Erik, Tiszavasvári és Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere a saját jelöltje a Jobbik megüresedő alelnöki posztjaira.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Egy beteg csecsemőt vittek el engedély nélkül egy németországi kórházból, ezért a német hatóságok körözést adtak ki a gyermek megtalálása érdekében.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

Garázdaság Sopronban

Garázdaság Sopronban

Az egyenruhások négy személyt állítottak elő bűncselekmény elkövetése miatt.

http://ujhazak.com