Megszólalt a Doclerweb - Nem igaz, hogy bármit is lefoglalt volna az adóhivatal

A Docler cégcsoport állásfoglalása


A Docler mintegy 40 vállalatból álló, több, mint 600 főt foglalkoztató cégcsoport, amely a legnagyobb adófizetők közé tartozik Magyarországon. A HVG legutóbbi összeállítása szerint 2010-ben a 23., 2011-ben pedig a 35. legnagyobb eredménnyel bíró vállalatcsoport volt, így kiemelt adózónak számít. Tehát nincs semmi meglepő abban, hogy a magyar adóhatóság ellenőrzést tartott az irodaházban. Csak idén már több tucat adóellenőrzésen van túl a cégcsoport, a NAV munkatársai rendszeres látogatói az irodaháznak, múlt héten is itt jártak. Ahogy eddig, úgy most is az adóhatóság rendelkezésére álltak munkatársaink.

Ezúttal is a cégcsoport egyik adófizető vállalata iránt érdeklődtek, bízunk abban, hogy a szükséges információkat átadtuk. Helyesnek és elfogadhatónak tartjuk, hogy egy kiemelt adózó vállalatot a NAV ilyen rendszerességgel és alapossággal ellenőriz.

A Docler cégcsoport fennállása óta nem kapott elmarasztalást egyetlen korábbi APEH illetve NAV vizsgálat során.


Fontosnak tartjuk leszögezni, hogy a sajtóhírekkel ellentétben informatikai eszközöket, számítógépeket, szervereket a NAV munkatársai nem vittek el az irodaházból.

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com