Megszületett a 2023. évi bérmegállapodás a Budapesti Közműveknél

A Budapesti Közművek (BKM) munkavállalóit képviselő reprezentatív szakszervezetek elnökei és a vezetés aláírták a társaság teljes - mintegy 4800 fős - munkavállalói állományára vonatkozó 2023. évi megállapodást - közölte a BKM csütörtökön az MTI-vel.Az egyezség értelmében a Budapesti Közművek - FKF Köztisztasági, FŐTÁV Távhőszolgáltatási, FŐKERT Kertészeti, BTI Temetkezési, FŐKÉTÜSZ Kéményseprőipari divíziók, valamint a támogató területek - munkavállalói átlagosan 16 százalékos alapbéremelésben részesülnek január 1-jétől - írták a közleményben.
    

"A sikeres megállapodás eredményeként megnyílt az út az előtt, hogy Budapest egyik legnagyobb létszámú dolgozói közösségének valamennyi munkavállalója a nehéz gazdasági körülmények ellenére megnyugtató juttatási csomagban részesüljön idén is" - fogalmaztak. Kitértek arra is, az aláírás előzménye, hogy január 13-án az FKF Hulladékgazdálkodási divízió dolgozói esetében már létrejött az idei évre vonatkozó bérmegállapodás.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com