Megszűnhet az útdíj?!?

Megszűnhet az útdíj, ez a paradigmaváltó gondolat jutott az eszembe, mikor a híreket néztem, és a hírekben azokat az anomáliákat, amelyek az útdíj nevű állami tumorról szólnak.


Meg az is az eszembe jutott, hogy hál' istennek nincsen jogosítványom, ergo autóm sincsen, és ebből merészen az következik, hogy nekem nem kell majd ilyen díjat fizetnem. Aztán a bennem bolyongó amatőr közgazdász belesuttogott az agyamba: mi van akkor, ha erre hivatkozva drágább lesz minden, ami autópályán jön felém mint posztmodern fogyasztó felé. Nem baj, gondoltam pozitívan, legalább nem vásárlunk annyit, visszafogjuk fogyasztásunk ménesét, hiszen munkaalapú társadalmat építünk, és ha kész lesz, a fogyasztói társadalomnak épületei ledőlnek.

útdíjBizonyára ettől a dőléstől futnak százezrek gyáván külföldre, nehogy maga alá temesse őket egy kóbor épület. [vision_highlight color="autumn" style="style-1"]Kemény évkezdés napjait éljük tehát, a miniszterelnök nem mutatkozik, de itt hagyta nekünk, szeretett magyarjainak ezt az útdíjat, küzdjünk meg a bevezetésével majdnem egyedül, legyünk már végre felnőtt társadalom.[/vision_highlight]

Álljunk a polgári sarkunkra és értelmezzük mi magunk, hogy ki, mikor, miért, mennyit fizet, ne dobjuk sutba találékonyságunkat.

Éppen ezért, a mi tréningezésünk okán, csak félinformációkat osztott meg a kormány még saját alkalmazottjaival is. Igazából még nem láttam embert, aki egyszerű, de pontos szavakkal, nyelvhelyesen, magabiztos retorikával elmondta volna, hogy miről is szól ez az egész hercehurca, mért jó ez a szegény autósok egy részének, az autósok mely része örülhet, mely része fizet majd többet, és hogyan is vannak ezek a le- meg felhajtók, pályaszakaszok, ahol nem kell fizetni, és egyáltalán.
Mert ha még egyszer végig kell hallgatnom egy zavaros beszélgetést a témáról, felkötöm magam a környékbeli aluljáróban, annyi szent. Már indulatok is a kötélért. Ugyanis az egyik vezető hírportál már most tizenhárom tételt összeírt, ahol gond lehet vagy direkt szívatják a mentálisan annyira nem terhelhető honpolgárt. Ezt hozzá kell venni a hírekben hallottakhoz, plusz a háttérbeszélgetések elemzéseihez, még átolvasni a napilapokat, de mindenek előtt, felmenni a nemzetiutdij.hu-ra ott elképedve értelmezni a térképeket, bevenni pár nyugtatót és már meg is vagyunk.

A fejem teszem rá, hogy a polgártársak nagy része nem fog ilyen alaposan informálódni, mint ahogy a szerződések alján lévő kisbetűs vackot se olvassák el aláírás előtt, pedig az ördög ugye a részletekben mutat fel középső ujjával, úgy bizony. Gondolom, erre apellál a kormány a zavaros rendszerével, és dörzsöli a plebejus kezét, hogy mennyi manit fog behajtani a rengeteg felszínesen olvasó és értelmező autóstól. Lesz olyan, aki még decemberben is fizetni fog, mint a katonatiszt, mert mondjuk keveset vezet.

Nem tetszett a netadó? Tessék, van másik!, kiáltja a nagy bohóc, kitaláltam, igaz nem most, valami jobbat! Különben se furikázzanak a népek, csak úgy rendszertelenül, arra gondolva, hogy nem figyel rájuk a kutya se. Mintha lekorlátoznák az emberek mozgásterét: a megyében, a környékeden mehetsz, de ha távolabb akarsz jutni, fizesd meg szépen, kiskomám. Az a borzongató érzésem van, mintha kis határokat építettek ki az ország testén.

Eljöhet még az az idő is, hogy átvizsgálják az arra közlekedők holmiját, mielőtt felmegy az autópályára, vagy a megyehatárokon. Megnézik a forgalmit, van-e valami elvámolni való a kocsiban, ha nem tetszik az illető képe, lefuttatják a körözöttek listáján, ellenőrzik van-e bejelentett munkája, sőt, ha rossz az adóbevallása, netán elsumákolta öt évre visszamenőleg az adót, fel sem mehet a fizetős utakra. Ezek után majd jöhet a kerékpárút-díj is. Mit gondoltak, csupa szívjóságból lett építve annyi hirtelen?

Írta: Cseri Pál

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com