Megszűnik a NEO FM

Sokan már megint előre sírnak, hogy a kedvenc reggeli műsoruk el fog tűnni.

De Bocskor Gábor találni fog a Bumerángnak új csatornát ez egészen biztos.

Viszont ha mindenki ezt a viselkedési formát választaná, melyet a NEO FM eddig végzett, akkor napokon belül minden cég tönkremenne az országban.

Felmondta a Neo FM szerződését a Médiatanács, de mi is van a háttérben?


A Neo FM indulása óta veszteséges, miközben a versenytársa, a Class FM nyereséget termel.  A két rádió 2009-ben egy sokat vitatott pályázaton nyerte el a műsorszórási jogot, de soha nem fizetett akkora díjat, mint amit megígért.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa szerdán felmondta a Neo FM rádiót üzemeltető FM1 Zrt.-vel kötött médiaszolgáltatási szerződést.

750 millió forintos kötelezettséget felhalmozó rádió menedzsmentje nem élt azzal a mentőcsomaggal, amelyet a médiatanács korábban számára kidolgozott. A hatóság ezt nem tudja másként értelmezni, mint hogy a rádió vezetése lemondott a csatornáról és bezárta a rádiót – jelentette ki a szóvivő. A Neo FM harminc napon belül fellebbezhet a hatóság döntése ellen.

A médiatanács haladéktalanul tájékoztatja a Neo FM-et, a rádió jogi, gazdasági és technikai bezárásának felelőssége azonban a Neo FM-et terheli – válaszolta Kiricsi Karola arra a kérdésre, hogy mikor várható a csatorna elhallgatása.

A szóvivő emlékeztetett arra: az FM 1 Zrt. kötelezettségeinek mintegy egy éve nem tesz eleget: nem biztosította a mintegy 150 millió forintos bankgaranciát, és jelentős médiaszolgáltatási díjtartozást is felhalmozott. A hatóság ezalatt számos alkalommal próbálta megmenteni a rádiót, ennek során fizetési könnyítéseket, részletfizetést és egy alkalommal díjcsökkentést is adott a csatornának.

Kiricsi Karola kifejtette: az elmúlt hetekben a médiatanács egy mentőcsomagot dolgozott ki a Neo FM számára, amely részletfizetési lehetőséget és a 40 millió forintos késedelmi kamat elengedését tartalmazta. A rádió üzemeltetőinek hétfőn kellett volna megkezdenie a törlesztést, ez azonban nem történt meg. A Neo FM-et működtető üzleti vállalkozás menedzsmentje ezzel a lépésével tulajdonképpen saját maga zárta be a rádiót. A Médiatanács sajnálattal vette tudomásul a rádió vezetésének döntését.

A hatóság szóvivője hozzátette: a médiatanács bízik abban, hogy a rádió hallgatói nem veszítik el kedvenc műsoraikat, és a csődeljárás alatt álló cég csődbiztosa kielégíti a rádió munkatársainak és hitelezőinek igényét.

Földes Ádám, az FM 1 Zrt. vezérigazgatója aznap azt közölte a sajtóval, hogy egy 500 millió forintos váltót nyújtottak be a hatósághoz, és céljuk a rádió további működtetése. A hatóság erre úgy reagált: jogszerűen nem tudja elfogadni a felajánlott értékpapírt. Földes Ádám azt is bejelentette, hogy az FM 1 Zrt. csődvédelmet kért maga ellen.

forrás: index.hu

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

Újra bizonyították az összefogás erejét

Újra bizonyították az összefogás erejét

Csaknem 30 órányi keresés után találták meg a szerda délután Páriból eltűnt nőt.

http://ujhazak.com