Megújították a Nemzeti Tehetség Programot

Az átalakításoknak köszönhetően hatékonyabb, célzottabb lett a Nemzeti Tehetség Program - mondta Nagy-Vargha Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkára csütörtökön a Kossuth rádióban.Nagy-Vargha Zsófia beszómolója szerint azért tették struktúráltabbá a programot, mert így célzottabban tudják megtalálni a tehetséges tanulókat. Ennek érdekében egy adatalapú működésre tértek át, aminek eredményeképpen több területen tudják támogatni a kimagaslóan teljesítő diákokat.


Az átalakításnak köszönhetően az ország mindegyik területén az igényeknek megfelelően nyújtanak támogatásokat. Az új rendszert tavaly indították el, annak eredményei a következő hetekben már láthatóak lesznek - tette hozzá. A helyettes államtitkár a részletekről elmondta: az adatalapú működésnek köszönhetően hatékonyabban tudják kiírni a pályázatokat, jobban fel tudják mérni, hogy az ország egyes részein milyen támogatásokra van nagyobb szükség.


Újra bevezették az úgynevezett orientációs mérést, amelynek révén célzottan keresik meg a tehetséges gyermekeket. Újdonság, hogy egységesítették a program kommunikációját, jelenleg már egy egységesített webfelületen tájékozódhatnak az érdeklődők. A cél az, hogy a Nemzeti Tehetség Program kínálatán kívül az összes elérhető tehetséggondozó lehetőséget tartalmazza a honlapjuk - emelte ki.


A programnak két nagyobb ága van: az egyik a nyílt pályázati rendszer, amibe beletartoznak például a tanulók számára elérhető ösztöndíjak, de van olyan lehetőség is, amelyben köznevelési intézmények, múzeumok, civil szervezetek juthatnak támogatásokhoz. A tapasztalatok szerint a legkorábban a zenei és a sporttehetség mutatkozik meg, ugyanakkor a matematikai orientációs méréseket az ötödik osztályban kezdik meg a szakemberek. A Nemzeti Tehetség Program része a pedagógusok továbbképzése is - mondta Nagy-Vargha Zsófia.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Szerencsés kimenetelű keresőakciót hajtottak végre a hódmezővásárhelyi rendőrök.

Valóban csak pihenni akartak?

Valóban csak pihenni akartak?

Egy éber rendőr figyelmességének köszönhetően két körözöttet fogtak el március 17-én Budapesten, a XIV. kerületben.

Indul a tavaszi szezon

Indul a tavaszi szezon

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság fokozott óvatosságra és tudatos vagyonvédelemre hívja fel a lakosság figyelmét a külterületi ingatlanok biztonságáért.

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

Magyarországon egyre javulnak a bűnügyi statisztikák, az előző évekhez hasonlóan tavaly tovább csökkent a bűncselekmények száma.

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

http://ujhazak.com