Megújul a somlói vár

Jövő tavaszra megújul a somlói vár a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében, az erőd növekvő turisztikai vonzereje révén hozzájárul a térség gazdaságának élénkítéséhez is - mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára pénteken, amikor letették a beruházás alapkövét.György István közölte: a programnak köszönhetően országszerte 30 kiemelt műemlék, 18 kastély és 12 vár újul meg és gazdagodik új funkciókkal, a somlói várra 317,5 millió forintot fordítanak. Glázer Tamás, a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a somlói várban helyreállítják majd egyebek mellett a vár belső kapuját, az egykori gyilokjárót, ingyenesen látogatható kiállítást rendeznek be.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Járőrkutyakölyköknek is való!

Járőrkutyakölyköknek is való!

Nógrád vármegyében havonta kétszer találkoznak a négylábú rendfenntartók és vezetőik, hogy fejlesszék tudásukat, csiszolják készségeiket és biztosítsák az utánpótlást.

112 – Segítség, bajban vagyok!

112 – Segítség, bajban vagyok!

Február 11-én ünnepeljük az egységes európai segélyhívó szám napját, az 112 ugyanis az EU országaiban egységes vészhívó szám.

Akarata ellenére vitt magával egy nőt

Akarata ellenére vitt magával egy nőt

A Pest vármegyei nyomozók személyi szabadság megsértésével gyanúsítanak egy 51 éves monori férfit.

Megelőzték a kettős veszélyeztetést

Megelőzték a kettős veszélyeztetést

Február 16-án délután veszélyhelyzetre készült a rendőrség a Záhony és Nyíregyháza közötti pályaszakaszon, miután egy férfi azzal hívta fel a 112-t, hogy a vonat alá ugrik.

Óvodai szexuális erőszak

Óvodai szexuális erőszak

Vádemelést javasol az újbudai ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Személyiségtolvaj áldozatait keresi a rendőrség

Személyiségtolvaj áldozatait keresi a rendőrség

A nő más nevére kiállított, de saját fényképével ellátott okmányokkal élt vissza: volt, akinek több mint egymillió forintot vett fel bankszámlájáról. A Budapesti Rendőr-főkapitányság őrizetbe vette a gyanúsítottat, és további sértettek jelentkezését várják.

Kényszerítés a buszon

Kényszerítés a buszon

A Miskolc Rendőrkapitányság nyomozói egy 15 éves helyi fiút hallgattak ki gyanúsítottként.

„Foglyul ejtett” besurranó

„Foglyul ejtett” besurranó

A Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársainak már csak a bilincset kellett rátennie arra a férfire, akit lopáson ért egy ház lakója.

Így készülnek a négylábú rendőrök

Így készülnek a négylábú rendőrök

A csípős hideg ellenére is keményen készültek a kutyás járőrök a február 20-ai, összevont képzésre Hajdú-Biharban.

Bevetésen: Az Agria műveleti egység

Bevetésen: Az Agria műveleti egység

Géczi Roland törzszászlós immár a harmadik évtizedet tapossa rendőrként.

http://ujhazak.com