Megújult varrodát adtak át az ormánsági Kisszentmártonban

Tucatnyi helyi nő foglalkoztatását szolgálja az ormánsági kistelepülésen, Kisszentmártonban a Belügyminisztérium Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatósága (TEF) segítségével felújított, szerdán átadott varroda - közölte a szervezet az MTI-vel.Közleményükben azt írták: a TEF és a baranyai település önkormányzatának segítségével működő varroda hosszú távú célja, hogy a termelés növekedésével és a bevételek emelkedésével piaci alapú foglalkoztatás valósuljon meg a létesítményben. Azt is szeretnék elérni, hogy a főigazgatóság országosan működő képzéseihez szükséges munkaruhák is Kisszentmártonban készüljenek.     


A TEF tájékoztatása szerint a településen 2007 óta üzemelő varrodát működtető helyhatóság számára korábban nehézséget okozott a termelés állandóságának, folyamatosságának biztosítása, ezért a piaci alapú működtetés elérése és a foglalkoztatás növelése érdekében vette át és újította meg a létesítményt a TEF.     A főigazgatóság betanított textiltermék-összeállító képzést is kínált a helyieknek.     


A tájékoztatás szerint a TEF és a kisszentmártoni önkormányzat között létrejött, öt évre szóló megállapodás értelmében az önkormányzat az épületért és modern varroda kialakítása gépészeti feltételeinek biztosításáért felelős, míg a TEF a varrodai gépállományt biztosítja, vállalja a dolgozók képzését és foglalkoztatását, továbbá a piaci termelés szervezését.     


A TEF közleménye szerint a Sellyei Járáshoz tartozó 250 lelkes településen átadottal együtt a főigazgatóság már három helyen működtet termelőműhelyt az országban: Tiszaroffon varroda, Miskolcon pedig egy könnyűszerkezetes házak elemeit gyártó üzem létesült korábban. Jelezték: az ország legdélebben fekvő tájegysége, az Ormánság központjában, Sellyén hamarosan zöldségfeldolgozó termelőüzem jön létre. Közölték: a TEF évente 10 ezer embernek nyújt képzést, és a munkahelyteremtés érdekében alakít ki piaci szereplőkkel együttműködést.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Az év végi ünnepek nem az alkoholfogyasztásról szólnak, hanem a családról, a barátokról és az együtt töltött időről.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

http://ujhazak.com