Megvizsgálja az Európai Parlament az állampolgárságuktól megfosztott magyarok ügyét

Az Európai Parlament (EP) petíciós bizottsága szerdán úgy döntött befogadja, azaz "kivizsgálandónak" ítéli a Szlovákiában szlovák állampolgárságuktól megfosztott magyarok ügyével foglalkozó beadványt - tudatta közös közleményében Bagó Zoltán fideszes, Mészáros Alajos szlovákiai magyar és Tőkés László romániai magyar néppárti EP-képviselő.


szlovák magyar"Mint ismeretes, Szlovákia olyan formában módosította a szlovák állampolgárságra vonatkozó szabályozást, mely alapján az a személy, aki felveszi egy másik ország állampolgárságát, automatikusan elveszíti a szlovákot. Ennek nyomán már több olyan felvidéki magyart is megfosztottak a szlovák állampolgárságtól, akik korábban kezdeményezték és meg is kapták a magyar állampolgárságot. Ez tarthatatlan és felháborító diszkrimináció!" - idézi a közlemény Mészáros Alajost, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának politikusát.

A képviselők szerint Szlovákia eljárása súlyosan sérti az állampolgárságuktól megfosztottak jogait és szemben áll az Európai Unió alapértékeivel, ezért európai fórum előtt kell jogorvoslatot keresni az ügyben.
"Annak ellenére, hogy az Európai Unió az állampolgárság kérdését nemzeti hatáskörben tartja, a nevezett jogszabály és jogfosztási eljárás több uniós alapelvet is - úgymint a jogbiztonság elve, a jóhiszeműen szerzett jogok védelme, a méltányosság elve vagy akár az egyenlőség elve - sérthet.

A petíció megalapozottságát és tényszerűségét mi sem igazolja jobban, mint hogy a szakbizottság a mai napon azt befogadhatónak nyilvánította és információkérés céljából továbbította az Európai Bizottsághoz.

Ez a döntés bíztató jel, hogy ebben a kérdésben is sikerül előrelépést elérni és a szlovák kormányt nyomás alá helyezni"- fogalmazott Bagó Zoltán, a Fidesz EP-képviselője.
"A jogfosztott szlovákiai magyarokkal történő szolidaritástól vezérelve mély és őszinte együttérzésünket fejezi ki, hogy felvállaltuk a petíció közvetlen benyújtását a Petíciós Bizottsághoz, és a közös nemzeti siker reményében a továbbiakban is támogatjuk azt" - fogalmazott Tőkés László, korábbi királyhágómelléki református püspök, romániai magyar EP-képviselő.
A képviselők közleménye azt is ismerteti, hogy a szlovák állampolgárságától megfosztott Gubik László és Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának jelenlegi és a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke 2012. októberében nyújtotta be petícióját.

Hozzászólások

Szolgálaton kívüli rendőr mentett életet

Szolgálaton kívüli rendőr mentett életet

Gyors és szakszerű intézkedésének köszönhetően mentette meg egy elkeseredett férfi életét egy szolgálaton kívüli rendőr Komáromban.

Azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség

Azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség

Azonosította a rendőrség a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét - közölték a police.hu oldalon hétfőn.

Boldog új évet kívánt, majd kirabolta

Boldog új évet kívánt, majd kirabolta

Kiskunmajsán egy bedrogozott férfi kétezer forintért rabolt ki egy 70 éves embert újév reggelén.

Iskolája elleni terrorcselekményt tervezett a fiatalkorú gyanúsított

Iskolája elleni terrorcselekményt tervezett a fiatalkorú gyanúsított

Osztálytársai és tanára megölését tervezte az a fiatalkorú, aki szélsőséges csoportokhoz csatlakozott az interneten - közölte a Budapest Környéki Törvényszék pénteken.

Airbnb-s lakásba törtek be

Airbnb-s lakásba törtek be

A VII. kerületi rendőrök elfogták azt a három férfit, akik egy rendszeresen bérbe adott kerületi lakásból loptak.

Kiürítés és lezárás a XII. kerületben

Kiürítés és lezárás a XII. kerületben

II. világháborús bomba hatástalanítása miatt kiürítik és lezárják a főváros XII. kerületének egy részét 2026. február 20-án.

Ricinusmaggal akartak végezni vele

Ricinusmaggal akartak végezni vele

A baranyai rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a két nőnek az ügyében, akik előre kitervelten akartak megölni egy 42 éves férfit Pécsett.

Szemfényvesztés a kasszáknál

Szemfényvesztés a kasszáknál

Egy 26 éves nő a figyelem elterelésével és „eltűnő” bankjeggyel lopott országszerte több üzletben.

Nem maradt következmények nélkül a támadás

Nem maradt következmények nélkül a támadás

A dabasi nyomozók vádemelési javaslattal fejezték be az örkényi rabló és társai ellen folytatott eljárást.

Őrizetben a szolnoki emberölés gyanúsítottja

Őrizetben a szolnoki emberölés gyanúsítottja

A rendőrök rövid időn belül elfogták a 46 éves abonyi elkövetőt.

http://ujhazak.com