Megzavarta a Szlovákiából Magyarországra irányuló kőolaj szállítását három kábeltolvaj

A Budakörnyéki Járási Ügyészség vádat emelt két férfi és egy nő ellen, akik kábelt akartak lopni és annak során megzavarták a Szlovákiából Magyarországra irányuló kőolajszállítást - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.A közlemény szerint a három fóti elkövető elhatározta, hogy földben elfekvő rézkábelek után kutat, majd azokat kiássa és eltulajdonítja, ezért fémkeresővel próbáltak a kábelek nyomára bukkanni több helyen Pest vármegyében. Alsónémedi környékén sikerült detektálniuk egy ipari kábelt 2023 februárjában, majd kéziszerszámokkal kutatógödröt ástak és találtak egy "bányaüzemi optikai kábel" feliratú sárga jelölőszalagot.
    

A figyelmeztető szalag ellenére tovább ástak és meg is találták a műanyag védőcsőben elhelyezett kábelvezetéket, amelyből kivágtak egy körülbelül 20 centiméteres darabot, ezután a gödör betemetése nélkül elmentek - írták. A kábel elvágásával az elkövetők több órára zavart okoztak a Szlovákiából Magyarországra irányuló kőolaj szállítását koordináló elektronikai rendszerben, amelynek következménye ideiglenes szolgáltatáskiesés volt.
    

A hiba teljes kijavítása - a szolgáltatás visszaállítása után is - több napot vett igénybe. Kiemelték: a mindössze háromezer forint értékű vezetékdarab eltulajdonítása miatt okozott rongálás helyreállítási költsége csaknem négymillió forint volt. A közlemény szerint 2023 márciusában az elkövetőknek Pilismarót közelében sikerült újabb ipari kábelt detektálniuk. Ezen a helyszínen már nagyobb feltáró munkába kezdtek, amelyhez kéziszerszámokon túl aggregátort és arról üzemeltetett sarokcsiszolót használtak, valamint munkásokat is fogadtak.
    

Egy előre meghatározott vonalon hat - 9 és 20,5 méter közötti hosszúságú - gödröt ástak, ezzel mintegy 150 méter hosszan tártak fel földkábelt. Ezután a kábelt a gödrök végeinél a sarokcsiszolóval elkezdték elvágni, hogy az így kapott darabokat egyenként kihúzhassák. Elvinni azonban már nem sikerült a kábeleket, mert időközben rendőrök érkeztek és elszámoltatták őket.
    

A tolvajok mintegy hatszázezer forint értékű kábelt próbáltak meg ellopni. A Budakörnyéki Járási Ügyészség az elkövetőkkel szemben közérdekű üzem működése megzavarása és lopás miatt emelt vádat - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

http://ujhazak.com