Meleg és száraz idő várható a hétvégi kecskeméti repülőnapon

A jelenlegi előrejelzések szerint 30-31 Celsius-fok körüli meleg lesz és sem erős szél, sem eső nem várható hétvégén Kecskeméten, az idei Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató idején.

79741130612090024_kecskemeti_repulonapAz Országos Meteorológiai Szolgálat MTI-hez eljuttatott előrejelzése szerint szombaton és vasárnap is derült, napos idő várható, csapadék nem lesz. Szombaton a legalacsonyabb hőmérséklet 18 fok körül alakul, napközben 31 fokig melegedhet a levegő. Vasárnap 19 fok körüli minimumhőmérsékletre lehet számítani, a nappali maximumok 30 fok körül alakulnak - olvasható az előrejelzésben.

Korábban Borbíró Zoltán, a Honvédelmi Minisztérium (HM) védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek adott interjújában azt mondta: a két év kihagyás után augusztus első hétvégéjén ismét megrendezendő nemzetközi repülőnapra, Kecskemétre az eddigi legnagyobb repülőshowt szervezte meg az idén a HM.
Elmondta, hogy eredetileg naponta hét óra repülési időt terveztek, ám annyi volt a külföldi jelentkező, hogy 8-tól 19 óráig tartanak majd a repülőprogramok.

A légishowban összesen 142 repülőgép és helikopter vesz részt. A Magyar Honvédség légi járművei mellett 22 ország képviselteti magát a rendezvényen. Különlegességnek számít, hogy míg általában három-négy, legfeljebb öt kötelék szokott repülni egy légi bemutatón, a kecskeméti repülőnapon hét kötelék vesz részt. A magyarok mellett orosz, horvát, török, bolgár, olasz és spanyol kötelék is bemutatkozik.

A légishow mellett a földön is számos programmal, kiállításokkal várják az érdeklődőket. A látogatók megismerkedhetnek a Magyar Honvédség életével, a most 75 éves légierő történetével, valamint a különböző katonai eszközökkel a kézi lőfegyverektől, a T72-es harckocsiig sok mindennel. Mindezeken felül a gyermekeket játszóházak is várják.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Budapesten mosták a nemzetközi maffia pénzét – elfogták őket

Budapesten mosták a nemzetközi maffia pénzét – elfogták őket

A KR NNI nyomozói öt nőt és öt férfit gyanúsítanak, 18 helyszínen kutattak, több mint 540 millió forint vagyont elvontak.

A parkolók réme végül hibázott

A parkolók réme végül hibázott

A győri rendőrök elfogtak egy 59 éves helyi férfit, aki hónapokon keresztül autókat tört fel a város különböző pontjain.

A halálból rántották vissza

A halálból rántották vissza

Testkamerás videón, ahogy a rendőrök az utolsó utáni pillanatban kapják el a Petőfi hídról leugró fiatalembert.

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Ceglédi betörőbandát lepleztek le a Pest megyei rendőrök.

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Az Egyesült Arab Emírségekben fogtak el egy körözött férfit a Pest vármegyei rendőrök a NEBEK, a KR NNI és a helyi hatóságok együttműködésével.

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Kezdődik a fesztiválszezon, indulnak a nyári koncertek, ami a jegyekkel, belépőkkel való visszaélések, csalások számának megszaporodását is eredményezheti.

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több mint 700 igazoltatást hajtott végre és 29 embert fogott el, illetve állított elő a rendőrség a Kelenföldi pályaudvar könyékén május 28-tól zajló közbiztonsági akcióban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.

Ellopta a büfé napernyőjét

Ellopta a büfé napernyőjét

Rövid időn belül elfogták a balatonalmádi rendőrök az 52 éves férfi.

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

A kalocsai rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki elvette egy mozgásában korlátozott idős férfi pénzét.

Példás összefogás Liánáért

Példás összefogás Liánáért

Osztrák és magyar rendőrök fogtak össze egy jó célért a pünkösdi hétvégén.

http://ujhazak.com