Méltatlansági eljárás indult a vesztegetéssel gyanúsított záhonyi pénzügyőrök ellen

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - a Központi Nyomozó Főügyészség információi alapján - pénzügyőrhöz méltatlan cselekmény miatt eljárást indított 18 záhonyi munkatársa ellen - közölte a NAV szóvivője pénteken az MTI-vel.navSuller Attila közleményében felidézte: a NAV közreműködésével a múlt héten büntetőeljárás indult a szervezet hivatásos állományába tartozó pénzügyőrök ellen. A Záhonyban szolgálatot teljesítő pénzügyőröket a Központi Nyomozó Főügyészség őrizetbe vette a Terrorelhárítási Központ közreműködésével, mivel a megalapozott gyanú szerint jogtalan előnyért segítették a cigarettacsempészeket.

A 18 pénzügyőr közül kilencet előzetes letartóztatásba, nyolcat házi őrizetbe helyeztek, további egy gyanúsított pedig szabadlábon védekezhet. Az alapos gyanú szerint a pénzügyőrök megszegték hivatali kötelességüket, így a büntetőeljárás mellett a munkáltatói jogkör gyakorlója ellenük méltatlansági eljárást indított, amelynek a lezárása után a vonatkozó jogszabályok alapján a szolgálati jogviszonyuk megszüntethető.

A NAV - a nyomozó hatóságokkal szorosan együttműködve - továbbra is a legszigorúbban fellép a hivatal személyi állománya által elkövetett korrupciós és hivatali bűncselekmények ellen - írta közleményében a szóvivő. A Központi Nyomozó Főügyészség múlt héten közölte az MTI-vel, hogy az ukrán határ mentén zajló cigarettacsempészet támogatásával gyanúsítják a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 18 pénzügyőrét.

A hatóság hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt hallgatta ki a pénzügyőröket a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com