Menczer: a keleti vakcinák nélkül 500 milliárd forintot vesztett volna Magyarország

A teljes zárás alatt a magyar gazdaság egy nap alatt 10-15 milliárd forintnyi veszteséget szenvedett el, az adatok alapján több mint 500 milliárd forintot nyert Magyarország azzal, hogy keleti vakcinát is vásárolt - jelentette ki Menczer Tamás csütörtökön Zalaegerszegen, A jelen technológiai és kulturális kihívásai című konferencián.A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára kiemelte: a keleti vakcináknak köszönhetően a magyar oltási adatok sokkal jobbak az európai átlagnál. A lakosság több mint 48 százaléka megkapta már legalább az első koronavírus elleni oltást, az európai átlag 32 százalék.

    
Április 30-ig 4 millió embert oltottak be, a keleti vakcina nélkül ezt a számot július második felében értük volna el, így további másfél, két hónapig érvényben maradtak volna a korábbi korlátozások, a vakcina-beszerzéseknek köszönhetően előbb tudtunk fokozatosan nyitni, előbb tud az élet visszatérni a rendes kerékvágásba - fogalmazott az államtitkár.
   

Hozzátette: a koronavírus elleni vakcina nem politikai és ideológiai, hanem egészségügyi kérdés. "Emberéletekről van szó, teljesen mindegy, honnan jön az oltóanyag, a lényeg, hogy hatásos és biztonságos legyen" - hangsúlyozta az államtitkár. Kifejtette, hogy Magyarország részt vesz az uniós vakcinabeszerzésben, de az lassú, akadozik, és nem elégséges, ezért Oroszországgal összesen 2 millió vakcinára, Kínával pedig 5 millió vakcinára kötöttek szerződést. Az oroszok már minden oltóanyagot leszállítottak, és néhány napon belül Kínából is megérkezik az utolsó szállítmány.
    

Elmondta azt is, hogy Magyarország 10 tíz országgal kötött megállapodást arról, hogy minden vakcinát kölcsönösen elfogadnak. A megállapodások száma valószínűleg nőni fog, hiszen az országok érdekeltek a turizmus élénkítésében, az európai védettségi igazolvány pedig feltehetően csak nyár végére készül el. Menczer Tamás kitért arra is, hogy a politikai és a gazdasági stabilitás eredményeként egyre több beruházás érkezik Magyarországra, ami mentén a magyar export is egyre jobban nő, egyre több magyar embernek van munkahelye, biztos megélhetése, kiszámítható jövedelme.
   

A konferencián Szabó István honvédelmi államtitkár a migrációval kapcsolatos kihívásokat, valamint a honvédelemhez, a biztonságpolitikához kapcsolódó témákat foglalta össze előadásában.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com