Menczer: felül kell vizsgálni az energetikai szankciókat

A brüsszeli döntéshozóknak felül kell vizsgálniuk az Oroszországot célzó energetikai szankciókat - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára szerda reggel az M1 aktuális csatornán.Menczer Tamás azt mondta, az energetikai szankciók Oroszországot rekordbevételhez juttatták, míg Európában energiahiány alakult ki, az energiaárak az "egekben" vannak, és az infláció is megugrott. "Ezért mondjuk mi azt, hogy szankciós felárat fizetünk az energiáért és szankciós inflációt vagyunk kénytelenek elszenvedni" - mutatott rá a politikus.
    

Hozzátette, hogy a saját választókörzetében is dühösek az emberek, hiszen Brüsszel nem ezt ígérte: "úgy volt, hogy nem nekünk kell a háború árát megfizetni, úgy volt, hogy a szankciók nem bennünket sújtanak jobban, hanem Oroszországot" - hangsúlyozta MenczerTamás, hozzátéve, hogy ennek éppen a fordítottja valósult meg.
    

Jelezte, hogy a kormány mindig azt mondta: nem támogatnak semmilyen olyan döntést, amely veszélyeztetné az ország gázellátását, az olajszállítást vagy a nukleáris szektort. Kérdésre kifejtette, hogy a korábbi válságok során, mint például a koronavírus-járvány vagy a migrációs krízis, azt láthattuk, hogy a brüsszeli döntések nem működtek, míg a tagállami megoldások működtek.
   

A politikus azt mondta, hogy a kormány azt tartja elfogadhatónak, ha minden közös uniós kezdeményezés - legyen az beszerzés vagy bármi más - önkéntes alapon történne. Szólt arról is, hogy jelenleg a gáztározók fogyasztásarányos töltöttsége 50 százalék, míg az európai átlag 27 százalék. "Nehogy még a végén valaki közös döntés címszó vagy kifejezés alatt kitalálja azt, hogy a mi gázunkat (...) szeretné innen elvinni" - emelte ki.
    

Menczer Tamás elfogadhatatlannak és veszélyesnek nevezte azt a brüsszeli álláspontot, ami szerint csak akkor lehet béke, ha Oroszország elveszíti a háborút. Az államtitkár ezt háborúpárti álláspontnak nevezte, amely a háború és a szenvedés elhúzódásához vezet. Ezzel szemben a magyar kormány álláspontja szerint azonnali tűzszünetre és béketárgyalásra van szükség.
    

Az államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta azt is, hogy a konfliktust csak egy orosz-amerikai tárgyalás tudja rendezni. Ha az amerikaiak békét szeretnének, akkor ebbe az irányba kell elmozdítani a folyamatokat - fűzte hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com