Menczer Tamás: a magyar kormány békét akar

A magyar kormány békét akar, az európai parlamenti képviselők és a brüsszeli bürokraták ezzel szemben háborút - jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára a Facebook-oldalára csütörtökön feltöltött videóban.Menczer Tamás azt mondta, megint kiderült, hogy ki a békepárti, és ki a háborúpárti. Józan ésszel mindenki tudhatja, hogy ennek a háborúnak tárgyalás, párbeszéd és kommunikációs csatornák nélkül nem lesz vége - tette hozzá. Ráadásul az egyik oldalon egy atomhatalom áll, Oroszország, és ez rendkívül veszélyes.

Egy atomhatalommal tárgyalni kell a békéről - hangsúlyozta az államtitkár.
    

Megjegyezte: egyre többen beszélnek a harmadik világháború esélyéről, atomhatalmak összecsapásáról, a NATO és Oroszország összeütközéséről, és azt mindenképpen el kell kerülni, "ez egyet jelentene mindannyiunk pusztulásával". A konfliktus elkerülését csak tárgyalással, párbeszéddel lehet elérni - mondta Menczer Tamás. Ez a magyar kormány álláspontja, és ezt képviseli Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
    

"Ezt képviselte néhány héttel ezelőtt is, amikor Belaruszba, Minszkbe utazott. Ott is a tárgyalás, a párbeszéd fontosságáról beszélt, és minden érintett felet arra hívott fel, hogy az eszkaláció helyett a tárgyalás és a béke irányába lépjen" - emelte ki. Úgy folytatta: szerdán megérkezett az Európai Parlament válasza. Az európai parlamenti képviselők többsége bírálja Szijjártó Pétert a minszki út miatt, mondván: ők mást gondolnak a háborúról, az azzal kapcsolatos hozzáállásról.
   

"Speciel ez igaz, ugyanis a magyar kormány békét akar, az európai parlamenti képviselők és a brüsszeli bürokraták ezzel szemben háborút. Mi tárgyalásokat akarunk és azonnali tűzszünetet, ezzel szemben ők háborút akarnak. A békepárti hozzáállása miatt bírálják az európai parlamenti képviselők és a brüsszeli bürokraták a magyar kormányt, bele akarnak kényszeríteni bennünket ebbe a konfliktusba" - fogalmazott az államtitkár.
    

De a magyar kormány minden nyomásgyakorlás ellenére kitart a béke mellett - jelentette ki. "Ha az európai parlamenti képviselők és a brüsszeli bürokraták a békepárti álláspont miatt bírálják Szijjártó Péter külügyminisztert, akkor azt kell mondanom, hogy bírálom és elítélem az európai parlamenti képviselőket és a brüsszeli bürokratákat, mert háborúpártiak és háborút akarnak" - hangoztatta.
    

Menczer Tamás hozzátette: "bírálom és elítélem" őket azért is, mert történelmi a felelősségük abban, hogy az európai érdekkel szemben cselekszenek. Az európai érdek ugyanis a béke, életet menteni csak békével lehet - mondta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com