Menczer Tamás: Magyarország nem támogatja a gázársapka bevezetését

Magyarország nem támogatja a gázársapka bevezetését, az teljesen abszurd és kivitelezhetetlen - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára kedd reggel az M1 aktuális csatornán.Menczer Tamás szerint már csak azért is abszurd a felvetés, mert a gázra akkor lehetne ársapkát tenni, ha Európában energiabőség lenne gázból, és a kontinens "diktálási pozícióban" lenne. Ezzel szemben - tette hozzá - a háború és az elhibázott brüsszeli szankciós politika miatt napról napra egyre súlyosabb a helyzet és energiahiány van Európában. Magyarország ez alól kivételt jelent.
    

Az ársapkának az államtitkár szerint két következménye lenne: Oroszország azt mondaná, hogy egyáltalán nem szállít gázt Európába, és ez még kevesebb, még drágább gázt jelentene. Menczer Tamás az ársapkát bújtatott szankciónak nevezte, amely szerinte az orosz gáz Európából történő teljes kiszorítására irányul. A magyar kormány ilyen intézkedést nem tud és nem is akar támogatni - jelentette ki.
    

Hozzátette: "tárgyalni sem nagyon szeretnének róla", mert a kormánynak a legfontosabb, hogy a magyar emberek tudjanak fűteni télen, a magyar ipar és gazdaság működhessen, a munkahelyeket meg tudják védeni. Ezt nem hajlandóak kockáztatni - hangsúlyozta. A gázbeszerzésnek két feltétele van: forrás kell hozzá és vezeték - mondta, majd úgy folytatta: Magyarország esetében van forrás, az orosz hosszú távú megállapodás lefedi a magyar éves fogyasztás felét, és van infrastruktúra is, a déli folyosó, ahol zavartalanul érkezik a gáz, ellentétben az Északi Áramlattal.
    

Menczer Tamás arra is felhívta a figyelmet, hogy már a szankciók lebegtetése is árfelhajtó hatású, így az orosz Gazprom 41,5 milliárd dollárnyi rekordnyereséget ért el az első félévben. A szankciók energiahiányt és óriási árrobbanást idéztek elő, de a háború végéhez nem vittek közelebb - mondta. Megjegyezte: a szankciók felülvizsgálata őszre várható, egyre többen látják a valóságot. Amikor jönnek a hidegebb napok és a gazdaságot működtetni kell, "a valóság bekopogtat minden ország ajtaján".
    

Nehéz időszak jön, de Magyarországon biztosan lesz gáz, a tározók töltöttsége fogyasztásarányosan 38 százalékos, 81 téli napra elég gáztartalékunk van már, és a beszerzés folyamatos - hangsúlyozta Menczer Tamás. A német külügyminiszternek azon nyilatkozatára, amely szerint Ukrajna mellett áll, és nem számít mit gondolnak erről a német választói, az államtitkár elmondta: ha ez a nyilatkozat elhangzott, annak megítélése a németek dolga. Egy biztos, Szijjártó Péter magyar külügyminiszter soha sem mondana olyat, hogy egy döntéssel, ráadásul nagyon fontos döntéssel kapcsolatban nem érdekli, hogy mit gondolnak a magyar emberek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

http://ujhazak.com