Menekültcsalád pihentetése miatt tört ki pánik egy Tolna megyei faluban

Tolna megyében egy kis faluban, Őcsényben menekültcsaládokat akart pihentetni a Migration Aid.

Azonban mikor ezt a helyiek meghallották a falugyűlésen pánik tört ki és egymás után fejezték ki felháborodásukat a terv ellen. Azzal fenyegetőztek, hogy felgyújtják a panziót és másnapra ki is szúrták a szállásadó autójának kerekét.



A falugyűlésen akarták megtárgyalni a menekültcsalád pihenésének kérdését, de nem jártak sikerrel. „Takarodj innen, vagy felgyújtjuk a házadat” – fenyegették meg a helyi panzió tulajdonosát.

A polgármester Fülöp János józan parlamenti beszédet várt volna el a helyiektől.

Azonban senki nem rejtette véka alá a véleményét, közölték, hogy bármit mond a polgármester, nem jönnek ide a menekültek. Voltak, akik félelmüket fejezték ki és nem elégedtek meg azzal az indokkal, hogy a magyar állam oltalma alatt állók azért kapják meg a státuszt, mert a terror és az erőszak elől menekültek el.



Voltak olyan falubeliek, akiknek kérdéseik voltak, de ezekre nem kaptak választ. Többen úgy nyilvánultak meg, hogy „mi nem vagyunk rasszisták”, de az idegengyűlölet érezhető volt a beszámolók alapján .

Emellett a következők hangzottak el:
"Bármit mondasz, ide nem jöttök!
Takarodj innen, vagy felgyújtjuk a házadat!
A törökök is úgy foglalták el Budát, hogy szépen lassan beszivárogtak!
Mi nem vagyunk rasszisták!
Először jönnek 10-en, aztán százan. Először csak itt akarnak nyaralni, aztán ide is akarnak költözni!
Ott van a panzióval szemben az iskola, hogyan fogjuk megvédeni a lányainkat?"
Valaki azt mondta, hogy azért jött haza Németországból, mert ott már mindenhol muszlimok voltak.



A panzió tulajdonosa és a Siewert András a Migration Aid képviselője másfél órán át próbált a kérdésekre válaszolni. A polgármester végül arra jutott, hogy a panzió legálisan működik és az önkormányzatnak nincs lehetősége fellépni az ellen, hogy ott ki szálljon meg.
"Önök, a falu lakói tehetnek ellene, például polgári engedetlenséggel. Körbeveszik a házat és megakadályozzák, hogy oda bejussanak. De személyi legyen Önöknél, ha rendőri intézkedésre kerül sor" -jelentette ki.

Siewert később a történtekkel kapcsolatban a következőket mondta:
"A jelenlegi közhangulatot ismerve nagyjából erre lehetett számítani. Amit sajnálok, hogy a helyiek az esélyt sem adják meg a menekülteknek. Nem mondják azt, hogy oké, jöjjön ide egy család megszállni pár napra és nézzük meg mi történik. Lesz-e egyáltalán bármiféle probléma. Legfeljebb ott áll majd egy rendőrautó a panzió előtt mindenki nyugalma, biztonságérzete érdekében. A félelmeket megértem, hiszen pont ez volt a célja az elmúlt két év kormánypropagandájának, hogy a magyarok féljenek."

Másnap reggelre a panzió tulajdonos autójának kerekeit kiszúrták, a rendőrség kiment helyszínelni.

Forrás: hvg.hu, 24.hu

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com