Mérőléces életmentés

Két hajdúnánási rendőr, néhány katasztrófavédelmi beosztott és rengeteg szerencse kellett ahhoz, hogy egy nőt élve tudjanak kihúzni a jéghideg Keleti-főcsatornából április 9-én késő délután, miután a hídról leugrott. A rendőröknek ez volt az első életmentésük.Tényleg gyors volt a segítség.

– Gépkocsizó járőrszolgálatot láttunk el a Hajdúnánási Rendőrkapitányság illetékességi területén, és épp a városban voltunk, amikor hívott a tevékenységirányító. Azzal kezdte, hogy siessünk a Keleti-főcsatorna Polgári úti hídjához, mert egy nő beugrott a vízbe kb. másfél perce, a szemtanú ugyanis azonnal telefonált.

Pont irányban voltunk, és két perc alatt odaértünk – idézte fel Osvai Zsolt főtörzszászlós, a Hajdúnánási Rendőrkapitányság Rendészeti Osztály szolgálatirányító parancsnoka, aki ekkor Kenyeres Krisztián őrmesterrel, az osztály járőrvezetőjével ügyelt a hajdú-bihari város és vonzáskörzete biztonságára. – Amikor a híd lábánál leparkoltunk, rögtön megláttuk az átellenes parton a bejelentést tevő házaspárt.

Integettek, és mutatták a vízben lévő nő helyzetét.

Hozzávetőleg 200 méterre volt, és szerencsére nem a csatorna közepén. Úgy tűnt, valamiben elakadt, ami egyformán jelentett jót és rosszat. Krisztián, aki a szolgálati járművet vezette, kiugrott, és odaszaladt, jómagam pedig kivettem a csomagtartóból a teleszkópos mérőlécet, és azzal siettem Krisztiánhoz, aki próbálta a nőt szóval tartani – folytatta a főtörzszászlós, és hozzátette, a segélyhívó diszpécsere a hajdúnánási katasztrófavédőket is értesítette. – Messziről hallottuk a tűzoltó- és a mentőautó szirénáját, azt viszont tudtuk, hogy gyorsan kell cselekednünk, mert a nő bármelyik pillanatban elveszítheti az eszméletét.

Irgalmatlanul hideg volt a csatorna vize, és láttuk is rajta, hogy kritikus az állapota. Minden porcikája remegett, teljesen elfehéredett, és lila volt az ajka, de talán az volt a legaggasztóbb, hogy a vízben nem tudott semerre haladni, mert valamibe beleakadt a lába, nyilván hínárba. A sodrás viszont vitte, ezért félig víz alatt volt a feje. Köpködte a vizet, de a karját tudta mozgatni.

„Próbálja megfogni! Itt nyújtom!”

– Miközben a nő, illetve Krisztián felé futottam, kihúztam a mérőlécet, és átadtam a kollegámnak, majd ameddig lehetett, begázoltam a nádasba. Az volt a tervünk, hogy legalább annyira megpróbáljuk a nőt kijjebb húzni, hogy kézzel el tudjam érni. Szólongattuk, hogy fogja meg a léc végét, ami sikerült is neki, és meg is indult felénk, amikor Krisztián óvatosan húzni kezdte, sőt, pár pillanatra mellközépig kiemelkedett. Mintha ez neki is adott volna egy kis erőt, ezt nehéz volt eldönteni, de az látszott rajta, hogy a szenvedést nehezen viselte.

Kértem, hogy nyújtsa a kezét, amit meg is tett, és szinte összeértünk, de megfogni nem tudtam. Szerencsére pont akkorra értek oda a tűzoltók, futva közelítettek, és az egyikük egy vastag kötelet dobott a nő felé. Végül kézzel húztuk ki, miután a katasztrófavédő kollega begázolt mellém, és annyira sikerült őt megtartanom, hogy fekvő helyzetben beljebb tudott nyúlni, és elérte – magyarázta Osvai Zsolt, aki Kenyeres Krisztiánnal addig a helyszínen maradt, amíg a rohamkocsival elszállították a 30-as éveit taposó nőt. – A mentőorvos elmondta, hogy ez most nagyon kevésen múlt, mert a nő testhőmérséklete 31 fokosra hűlt, ami az eszméletvesztés határa.

Szomorú, mégis bámulatos premier.

– Az intézkedés minden részletéről tájékoztattam a nánási kapitányság szolgálatirányítóját, és így tudtam meg, hogy a nő apja időközben bejelentette az eltűnést – foglalta össze a veterán zsaru, akinek ez volt az első életmentése. – Idén lesz 33 éve, hogy felszereltem, és 97 óta szolgálok Nánáson, de hasonló esetről még csak nem is hallottam, ami szerintem jó dolog.

Errefelé nem jellemző az ilyesmi, az viszont jó, hogy ilyen gyorsan és hatékonyan tudtunk intézkedni, amihez persze az is kellett, hogy volt szemtanú, aki rögtön hívta a 112-t. Azt is szerencsének mondanám, hogy ahol a nő elakadt, ott eldőlt a nád, és rá tudtam állni, csak térdig süppedtem bele.

SZ. Z. J.

FOTÓ: RENDŐRSÉG, GOOGLE

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Az év végi ünnepek nem az alkoholfogyasztásról szólnak, hanem a családról, a barátokról és az együtt töltött időről.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

http://ujhazak.com