Mészáros Csoport: új lendület a bicskei családoknak, 130 millió forint otthonfelújításra

Összesen 130 millió forint értékben kapott támogatást otthonfelújításra és korszerűsítésre 65 bicskei család. Az idén második alkalommal meghirdetett program pályáztatása ismét a Hátrányos helyzetű és nehéz sorsú emberekért Közalapítvány közreműködésével zajlott - közölte a Mészáros Csoport szerdán az MTI-vel.A közlemény szerint az idei felhívásra 93 pályázat érkezett, amelyek közül 65 felelt meg a kiírás feltételeinek; a nyertes családok egyenként 2 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesültek, a kapott összeget jellemzően otthonaik korszerűsítésére, belső felújításokra, energetikai fejlesztésekre, illetve tetőfelújításra fordítják.

A támogatást elnyert családok vállalták, hogy legalább öt évig a településen maradnak, így biztosítva a program létjogosultságát és a helyi közösség stabilitását - tették hozzá.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Mint írták, a pályázatok eredményhirdetésére és az oklevelek átadására ünnepélyes keretek között március 17-én a bicskei Petőfi Művelődési Központban került sor, ahol beszédet mondott a program jelentőségéről és céljairól Mészáros Lőrinc, Tessely Zoltán országgyűlési képviselő, Bálint Istvánné Andrea, Bicske polgármestere és Némethné Horváth Nikoletta, a Hátrányos helyzetű és nehéz sorsú emberekért közalapítvány kuratóriumi elnöke.

"Egy település stabilitását nemcsak az intézmények vagy a vállalkozások adják, hanem elsősorban azok a családok, akik itt élnek, itt dolgoznak, itt nevelik a gyermekeiket. A kezdeményezés célja, hogy ezek a családok korszerűbb, biztonságosabb és gazdaságosabban fenntartható otthonokban élhessenek, ezzel hozzájárulva a lakhatási körülmények javításához. Minden olyan lépés, amely ebben segít, nagy jelentőséggel bír" - hangsúlyozta beszédében a közlemény alapján Mészáros Lőrinc.

Úgy fogalmaztak, hogy a támogatási program egyben azt a törekvést is szolgálja, hogy a 40 év alatti fiatal családok helyben tudják megalapozni jövőjüket, továbbá a kezdeményezés hozzájárul ahhoz, hogy Bicske élhető, fejlődő településként kínáljon perspektívát a fiatal generációk számára.

"A bicskei önkormányzat számára is nagyon fontosak a fiatalok és a fiatal családok: a tavalyi évtől az önkormányzat igyekszik részt vállalni terheik csökkentéséből, mégpedig a gyermekek születésekor adott 70 ezer forintos támogatással, illetve a 40 ezer forint értékű baba-mama csomagokkal" - emelte ki Bálint Istvánné Andrea, a város polgármestere. A pályáztatás a korábbi évekhez hasonlóan a Hátrányos helyzetű és nehéz sorsú emberekért Közalapítvány közreműködésével zajlott.

"Megtisztelő, hogy egy ilyen kis alapítvány, mint a miénk, ekkora lehetőséget kapott arra, hogy ilyen nagy változást hozzon a családok életébe. Mindannyian tudjuk, hogy a biztonságos, meleg otthon az alapja mindennek. A gyermekek nyugodt fejlődésének, a családok kiegyensúlyozott életének. Ez a 2 millió forint sokkal több, mint pénzösszeg. Ez azt jelenti, hogy lecserélhető a régi, veszélyes kazán, szigetelhető a ház a kisebb rezsiért, vagy biztonságossá tehető a tető. Ez a jövőbe fektetett bizalom" - emelte ki köszöntőjében Némethné Horváth Nikoletta.

Úgy folytatták, hogy a kezdeményezés nem az első együttműködés Bicske városával, a Mészáros Csoport a város önkormányzatával közösen az elmúlt években több jelentős fejlesztést is támogatott. Kifejtették, hogy 2025-ben a vállalat karitatív tevékenységét koordináló Pro Filii Alapítvány egy 23 millió forint értékű gyorsbeavatkozó jármű beszerzésével segítette a Bicskei Önkéntes Tűzoltóság munkáját; 2024 májusában a Bicskei Támogató Szolgálat egy több mint 20 millió forint értékű Volkswagen Caravelle rokkantszállító gépjárművel gazdagodott.

Korábban, még 2021-ben a szervezet 100 millió forinttal járult hozzá egy Európában is ritkaságnak számító, modern kialakítású tűzoltó gépjárműfecskendő beszerzéséhez - áll a közleményben.

(Forrás. MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

Újra bizonyították az összefogás erejét

Újra bizonyították az összefogás erejét

Csaknem 30 órányi keresés után találták meg a szerda délután Páriból eltűnt nőt.

http://ujhazak.com