Mészáros Lőrinc százmilliós támogatásával jutott új tűzoltóautóhoz a bicskei tűzoltóság

Mészáros Lőrinc 100 millió forintos támogatásával, 200 millió forint összértékű járművet kaptak a bicskei tűzoltók: a Magyarországon egyedülálló, de Európában is ritkaságszámba menő, legkorszerűbb kialakítású, új tűzoltó gépjárműfecskendőt csütörtökön adták át Bicskén.Az átadóünnepségen Bálint Istvánné (Fidesz-KDNP) polgármester felidézte: amikor a tűzoltók megkeresték az új gépjármű vásárlásának ötletével, nem volt kérdés számára, hogy támogatja, mert a város és a helyben élők biztonsága mindennél előrébb való. Az ajánlatkérést követően kiderült, hogy a jármű 200 millió forintba kerül, ami óriási kihívást jelentett, de adománygyűjtést szerveztek, megkeresték a környék vállalkozóit és az önkormányzat is adott hozzá 21 millió forintot.
    

Tessely Zoltán a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta, hogy a bicskei telephelyű Spar Magyarország Kft. 25 millió forinttal gyarapította a gyűjtőszámlát, a szintén helyi Vivber Kft. 2,5 milliót adományozott, míg a tűzoltóság saját tartalékából 25 millió forintot biztosított. A kisebb-nagyobb adományokkal a tűzoltókocsi árának csaknem fele állt rendelkezésre, a fennmaradó százmillió forintot Mészáros Lőrinc ajánlotta fel - tette hozzá.
    

A képviselő bejelentette, hogy a tűzoltóság épületének energetikai felújítása is hamarosan elindulhat, mivel a város önkormányzata 67 millió forintnyi TOP-forrást nyert. Mészáros Lőrinc, a Mészáros Csoport tulajdonosa hangsúlyozta: üzletemberként és lokálpatriótaként kötelességének érzi, hogy segítse a térség fejlődését, az életkörülmények javítását, legyen szó tanulmányi ösztöndíjról, lakhatási és építési támogatásról, a közbiztonság erősítéséről vagy, mint ebben az esetben, az élet- és vagyonmentés feltételeinek biztosításáról. Úgy vélte, mindezek hiábavalók lennének, ha nincs a közösség összefogás, amivel "a lehetetlennek tűnő dolgok is valósággá válhatnak".
    

Polgár Viktor, a Bicskei Önkéntes Tűzoltóság elnöke arról beszélt, hogy 2017-ben a kényszer szülte az új jármű ötletét, mivel az eddig használt járműfecskendőjük ma már 17 éves, és több ezer riasztáson van túl, a többi autójuk pedig még öregebb. Rámutatott, hogy idén 140 éves tűzoltóságuk olyan "születésnapi ajándékot" kapott, ami sok tűzoltóság életében mindig álom marad.
    

A BÖT tűzoltói a bicskei járás tizenhárom településére felügyelnek, az M1-es autópályán Biatorbágy és Tatabánya között elsődleges segítők, valamint hozzájuk tartozik az 1-es főút huszonnégy kilométer hosszú szakasza. A sajtóanyag szerint a most átadott IVECO-Magirus nehéz tömegosztályú tűzoltó gépjárműfecskendő 3500 liter oltóvíz és 250 liter habképző anyag szállítására alkalmas. A szerkocsi 1+5 főt, azaz egy teljes rajt tud szállítani, az élet- és vagyonmentéshez szükséges legmodernebb eszközökkel van felszerelve.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

A várpalotai rendőrök elfogták egy 28 éves férfit és 25 éves társát.

Bilincs került a rablók kezére

Bilincs került a rablók kezére

A nagykátai rendőrök őrizetbe vettek egy párost, akik a helyi vasútállomás mosdójában bántalmaztak egy férfit.

Bezárták az online áruház kiskapuját

Bezárták az online áruház kiskapuját

Új bűncselekménytípus elkövetőjét fogták el tiszaújvárosi nyomozók.

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Pár nap alatt hét bűncselekményt követett el két helyi férfi Bátonyterenyén, akik parkoló gépkocsikat törtek fel, közülük négyet el is loptak.

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Egy fiatal tiszaújvárosi nő külföldről rendelt kokaint.

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

A fővárosi rendőrök lezárták az eljárást az ellen a férfi ellen, aki szóváltást követően egy másik férfi halálát okozta egy V. kerületi szórakozóhelyen.

Áll az alku?

Áll az alku?

A gödöllői rendőrök elfogtak egy brigádot, akik kezdetben alacsony áron vállalták a munkát, majd annak elvégzése után több százezer forintot követeltek érte.

Lezárult a gíroszrabló ügye

Lezárult a gíroszrabló ügye

A rendőrök befejezték a nyomozást abban az ügyben, amelyben egy elkövető gíroszt rabolt egy fiatalembertől Miskolcon.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A vita hevében ütött

A vita hevében ütött

A veszprémi rendőrök elfogtak egy 31 éves férfit, és őrizetbe vették.

http://ujhazak.com