Mi Hazánk: a bolsevizmust ma balliberalizmusnak hívják

A Mi Hazánk Mozgalom elnöke úgy látja, hogy a bolsevizmus napjainkban balliberalizmusként jelenik meg.Toroczkai László a párt ünnepi megemlékezésén, szerdán Budapesten kijelentette: az a "sátáni erő", amelyet 1956-ban bolsevizmusnak neveztek, ma a balliberalizmus, ám a magyar olyan nemzet, amely azt is képes legyőzni. A pártelnök a forradalom emblematikus helyszínén, a Corvin közben megtartott ünnepségen úgy vélekedett, hogy a "sátáni erők célja" '56 óta nem változott, vagyis az "északi civilizáció" térdre kényszerítése, a nemzetek megsemmisítése.

    
Sokkal könnyebb ugyanis olyan tömegeken uralkodni, amelyeknek nincs nemzettudatuk - tette hozzá. Közlése szerint ma a pénzvilág modern módszereinek felhasználásával folyik a "népirtás", amelynek célja, hogy az "északi civilizáció" helyett kevert fajú népességet alakítsanak ki. Vagyis először rabszolgává teszik, majd eltüntetik a nemzeteket - jelentette ki.
   

A magyar nemzet azonban bebizonyítja, hogy nemcsak a szovjet tankokat, hanem a bankokat és a "zuckerbergi világot" is képes legyőzni - mondta a pártelnök a Facebook alapítójára utalva. A politikus a Jobbikról szólva úgy vélekedett, hogy a párt harminc ezüstpénzért eladta hazáját. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a Mi Hazánknak az önkormányzati választáson elért szavazataránya elegendő lenne országgyűlési frakció alakításához.
    

A megemlékezésen Pongrátz András, a Corvin köz '56-os parancsnokának, Pongrátz Gergelynek az öccse úgy vélekedett, hogy a Jobbik azoknak a szellemi örököseivel fogott össze, akik ellen '56-ban fegyvert ragadott a nemzet. Ezért felszólította a Jobbikot, hogy ne vegyék többé szájukra Pongrátz Gergely nevét.
   

A megemlékezésen három lövést is leadtak egy 1956-os, 76 milliméteres ágyúból '56 hősei, illetve a "Gyurcsány-terrorkormány" 2006-os "áldozatai" emléke előtt tisztelegve.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com