Mi Hazánk: a magyar munkahelyek védelméhez nem kellenek vendégmunkások

A magyar munkahelyek védelméhez nincs szükség vendégmunkások betelepítésére - jelentette ki a Mi Hazánk Mozgalommunkaügyi kabinetjének elnöke pénteken sajtótájékoztatón Budapesten.Lantos János ezzel Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azon nyilatkozatára reagált, hogy a kormányzat a magyar munkahelyek védelme érdekében támogatja vendégmunkások beengedését.
    

Ugyanakkor a Mi Hazánk elutasítja a globális nagytőkét támogató kormányzati gazdaságpolitikát. Ehelyett a magyar feldolgozóipart és azokat a kis- és középvállalkozásokat támogatnák, akik bért emelnek - tette hozzá. A politikus a sajtótájékoztatón feltette a kérdést: mitől magyar az a munkahely, ahol - ha így haladunk - egyetlen magyar sem fog dolgozni? Mitől magyar munkahely az a kínai akkumulátorgyár, aminek már a felépítését sem magyarok végzik?
    

Továbbá mitől nevezhető magyar érdeknek az a jelenség, hogy a kormány súlyos milliárdokat ad támogatásként a magyar adófizetők pénzéből azoknak a cégeknek, akik kiviszik a profitot az országból? - sorolta kérdéseit. Úgy tűnik a globális kapitalizmus szolgálata előbbre való a magyar kormány számára, mint a magyar munkahelyek védelme. Továbbá hazánk kínai gyarmati sorba taszítása semmiképpen sem nevezhető magyar érdeknek - vélekedett a politikus.
    

Lantos János, arra az újságírói felvetésre, miszerint Karácsony Gergely főpolgármester visszaköveteli az államtól a korábban államosított emblematikus budapesti közterületeket, a Podmaniczky, a Vörösmarty és a Széchenyi teret, valamint a József Attila utcát, Lantos János azt válaszolta, hogy Karácsony Gergelyre egy használt zsebkendőt sem lehet rábízni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

Újra bizonyították az összefogás erejét

Újra bizonyították az összefogás erejét

Csaknem 30 órányi keresés után találták meg a szerda délután Páriból eltűnt nőt.

http://ujhazak.com