Mi Hazánk: a választások megmutatták, hogy kell harmadik út

A Mi Hazánk Mozgalom listáinak 5-6 százalékos eredménye megmutatta, hogy van létjogosultsága a párt által képviselt harmadik útnak - jelentette ki a párt elnöke pénteken sajtótájékoztatón Budapesten.Ugyancsak a párt erősödését mutatja, hogy az európai parlamenti választásokon szerzett 114 ezer szavazattal szemben, az önkormányzati választásokon 134 ezer voksot gyűjtöttek be - közölte az eredményeket értékelve Toroczkai László.

    
Mindez azt jelenti, hogy a pártépítő munka eredményes folytatása esetén, 2022-ben önálló frakciót tud alakítani, illetve az Országgyűlés meghatározó és megkerülhetetlen tagjává fog válni a Mi Hazánk - tette hozzá. A politikus elmondta, hogy március 15-ig a párt megtartja programalkotó és tisztújító kongresszusát. Ezt megelőzően tagtoborzó országjárásba kezd, a pártépítés és annak érdekében, hogy a tagsággal közösen fogalmazzák meg a Mi Hazánk programját.
    

Kérdésre válaszolva közölte: azokban a megyékben ahol nem sikerült a listaállítás vagy gyengén szerepelt a párt, levonják a megfelelő konzekvenciákat és ennek nyomán személycserékre is sor kerülhet. Arra az újságírói felvetésre válaszolva, hogy Karácsony Gergely főpolgármesterként a Budapest Pride Fesztivál idejére ki akarja tűzni a szivárványos zászlót a Városházára, úgy fogalmazott: "Karácsony Gergely és az őt támogató pártok annak a nemzetközi sátáni erőnek a helytartói, amelyek minden hagyományos értéket el akarnak pusztítani".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

http://ujhazak.com