Migrációkutató: az európai jogrend nehezen tud válaszolni a migráns közösségek normáira

A Migrációkutató Intézet tudományos tanácsadója szerint az európai jogrend nehezen tud válaszolni a migráns közösségek normáira.Dezső Tamás az M1 aktuális csatornán pénteken azt mondta, a muszlim társadalomban elfogadott a többnejűség és a kiskorú leánygyermekek családfői döntésen alapuló férjhez adása, a nyugati jogrend szerint mindkettő tiltott. Hozzátette: mindig akadnak kiskapuk, illetve jogvédők, akik elmagyarázzák, hogy a muszlim férfi többedik feleségét csak vallási szertartás keretében vette el, így akár barátnőként is lehet rá tekinteni. A gyerekházasságot is nagyon nehéz rábizonyítani valakire egy európai bíróságon - jegyezte meg a tanácsadó, jelezve: a nyugati országokban még nem születtek meg azok a jó válaszok, amelyekkel az európai normákhoz tudnák igazítani a bevándorló csoportok szokásait.

    
Leszögezte, az iszlám egy nagyon értékes vallás, amelynek keretei között már 1400 éve élnek emberek, a jelenlegi társadalmi feszültségek jelentős része pedig nem a vallási különbségekből, hanem az erőforrások hiányából, munkanélküliségből következik. Ugyanakkor az illegális bevándorlók olyan hagyományokat hoznak Európába, amelyek nehezen összeegyeztethetők azzal a folyamattal, ami a szüfrazsettektől indulva eljutott a női egyenjogúság mostani szintjéig - fűzte hozzá Dezső Tamás.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Az év végi ünnepek nem az alkoholfogyasztásról szólnak, hanem a családról, a barátokról és az együtt töltött időről.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

http://ujhazak.com