Migránsokat luxusautókon szállító embercsempészeket fogtak el Görögországban, Bulgáriában és Magyarországon

A görög-török határon át az Európai Unió területére érkezett illegális bevándorlókat luxusautókon szállító szervezett embercsempész csoport negyvenhárom tagját állították elő Görögországban és Bulgáriában, valamint egyet Magyarországon - közölte az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezete (Europol) pénteken.A hágai székhelyű uniós szervezet tájékoztatása szerint a szervezett bűnözői csoport görög, török, bolgár és grúz nemzetiségű tagjai Georgiában vásárolt luxusautókat használtak a migránsok szállítására a rendőrség figyelmének elterelése érdekében.
    

A csoport mintegy kétéves működése során 56 alkalommal legkevesebb 443 illegális bevándorlót juttatott Görögországon át főként Magyarországra. Egy-egy bevándorlótól 2000 és 2500 euró (mintegy 700 ezer és 890 ezer forint) közötti összeget kértek az utaztatásért. Előfordult, hogy a rendőrök elől menekülő, nagy sebességgel közlekedő jármű baleset szenvedett, amelynek következtében az embercsempész sofőr meghalt, 15 migráns, köztük a csomagtartóba rejtett bevándorlók megsérültek - közölték.
    

A csoport felszámolását célzó akciót megelőzően az embercsempészetre használt közel száz luxusautó közül 66-ot lefoglaltak. A művelet során további 25 luxusautót, köztük 15 csúcskategóriás járművet, laptopokat, GPS-eszközöket, táblagépeket, több mint 40 mobiltelefont, száznál is több SIM-kártyát, kriptovaluta bányászatára alkalmas berendezéseket és nagymennyiségű készpénzt foglaltak le.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com