Mikola István: indokolatlan a gyanakvás Putyin budapesti útja miatt

Indokolatlan a gyanakvás Putyin budapesti látogatása miatt - jelentette ki Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára hétfőn az MTI-nek telefonon nyilatkozva, miután részt vett a közép-lengyelországi Lódzban rendezett VIII. Európa-Ukrajna Fórum egyik panelbeszélgetésén, ahol tájékoztatást adott az Ukrajnának nyújtott magyar támogatásról is.

vlagyimir putyin

Az államtitkár hétfő délután A nehéz út a sikerhez című panelbeszélgetésen vett részt, amelyen magas rangú cseh, észt, litván, lengyel, román és ukrán diplomatákkal együtt az EU-ukrán társulási szerződés jövőjét tekintették át.
Az államtitkár elmondta: több résztvevő is feltette a kérdést, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök miért utazik kedden Budapestre.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Mikola István azzal indokolta az orosz elnök látogatását, hogy utoljára 2006-ban járt Magyarországon, és meg kell hosszabbítani a lejáró kétoldalú gázszállítási megállapodást. Ezt megköveteli az ország energiabiztonsága - hangsúlyozta.

Tájékoztatása szerint a résztvevők egyetértettek abban, hogy a társulási szerződés és az ukrajnai reformok sorsa a minszki tűzszüneti megállapodás sikerétől függ. A tűzszünet fenntarthatóságáról több résztvevő borúlátóan nyilatkozott - mondta az államtitkár.
Mikola István "nagyon komoly fordulatnak" minősítette a minszki megállapodást. "Támogatni kell minden olyan próbálkozást, amely a tűzszünet tartósságát segítheti elő" - hangsúlyozta.
Az államtitkár szerint az orosz-ukrán konfliktusról általában az volt a résztvevők véleménye, hogy az EU-nak folytatnia kell a szankciós politikát, egyúttal segítenie kell Ukrajnát azoknak a "jó gyakorlatok" a megosztásával, melyek a jó kormányzásra, a közigazgatási reformra, valamint a jogrend átalakítására irányulnak.

Elmondta, hogy az Oroszország elleni uniós szankciók megítélésében voltak bizonyos hangsúlybeli különbségek, Rafal Trzaskowski lengyel külügyi államtitkár a többi résztvevőnél erőteljesebben hangsúlyozta a szankciós politika fontosságát. Más paneleken is érzékelhető volt, hogy Csehország, Szlovákia és Magyarország nem örül a szankcióknak.
"A konferencia fórumain több alkalommal is hangsúlyoztam, támogatjuk az egységes európai fellépést, de nem örülünk a szankcióknak, mert Magyarország exportvezérelt gazdaság" - mondta az államtitkár, hozzátéve, hogy határozottan elutasította a szankciókon túlmutató megoldásokat.

"Előadásomban elmondtam, hogy nincs katonai megoldása az ukrajnai konfliktusnak" - mondta, hozzátéve, hogy Magyarország nem szállít fegyvereket Ukrajnának.
Az Ukrajnának nyújtott magyar támogatásról szólva az államtitkár beszélt ennek politikai és pénzügyi vonatkozásairól, kitért a magyarországi hálózaton keresztül történő ukrajnai gázszállításra, és elmondta, hogy Magyarország vezető szerepet vállal az ukrajnai támogató misszióban.

A vasárnap megnyílt háromnapos nemzetközi lódzi VIII. Európa-Ukrajna Fórumot a varsói Keleti Intézet szervezte. A fórumon több mint 500 vendég vesz részt, köztük mintegy 160-an Ukrajnából. Vasárnap jelen volt Cezary Grabarczyk lengyel és Pavlo Petrenko ukrán igazságyügy-miniszter, és részt vesz a tanácskozáson Jevhen Niscsuk ukrán kulturális miniszter is.
Az előző fórumokat a lengyelországi Wroclawban és Krynicában, valamint Kijevben tartották. 2013 májusában a konferencia helyszíne Budapest volt.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

http://ujhazak.com