Milliárdos kárt okozó csalók ellen emeltek vádat Kaposváron

Mintegy egymilliárd forintnyi kárt okozott egy cégcsoport tulajdonosa és öt társa a költségvetésnek fiktív számlákkal, ki nem fizetett adókkal és közterhekkel - közölte a Somogy Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.A tulajdonos "összehangolt módszerrel", rokonai és egy cégvezető bevonásával csökkentette jogellenesen közterheit. A hatvanas éveiben járó kaposvári vádlott vezette "jól prosperáló, és az ország területén több gyáregységgel rendelkező cégcsoport jelentős élőmunkát igénylő tevékenységet folytatott" - írták.
    

A módszer lényege az volt, hogy a cégcsoport által foglalkoztatott munkásokat átjelentették a másik vállalkozásba anélkül, hogy munkahelyük és feladataik ténylegesen megváltoztak volna. Ezután a tényleges gazdasági tevékenységet valójában nem folytató vállalkozás valótlan számlákat állított ki a cégcsoport felé úgy, mintha a termelő tevékenységet alvállalkozóként ők végezték volna el, majd ezen fiktív költségszámlákat felhasználva a cégcsoport az áfafizetési kötelezettségét jelentősen csökkentette.
   

A cégcsoport ráadásul a ténylegesen általa foglalkoztatott dolgozók bérének egy részét sem legálisan fizette ki, így a közterheket e körben sem egyenlítette ki - ismertette az ügyészség. "A valós tevékenységet valójában nem folytató másik vállalkozásnak a cégcsoporttól származó bevétele után keletkező, jelentős összegű adóját maga is megkísérelte csökkenteni, ezért egy számlagyárnak használt cégtől több százmillió forint értékű fiktív számlát fogadott be. A vádlottak ezekkel a módszerekkel több mint 800 millió forint vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek" - írták.
    

A Somogy Megyei Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat az ügyben - közölték. Az ügyészség a Kaposvári Törvényszékre benyújtott vádiratában öt vádlottal szemben börtönbüntetés, közügyektől eltiltás és pénzbüntetés, míg egy vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabására tett indítványt - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki áprilisban négy autót ellopott és további kettőt feltört.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban - tudatta a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com