Milliárdos költségvetési csalás miatt emeltek vádat hét ember ellen

Bűnszervezetben elkövetett, milliárdos vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat az ügyészség a Fővárosi Törvényszéken.Ibolya Tibor fővárosi főügyész kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: egy 47 és egy 68 éves férfi a 2010-es években takarmány előállításához szükséges természetes - különösen búza, kukorica, sertéstáp, napraforgódara - és szintetikus alapanyagok kereskedelmével foglalkozott.
    

Tevékenységükhöz olyan céghálózatot építettek ki, amely valós gazdasági tevékenységet nem folytató, időszakosan lecserélt gazdasági társaságokból állt. A cégháló célja volt, hogy a beiktatott, valós gazdasági működést nem folytató társaságok által kiállított áfás számlák adótartalmát a hasznot húzó társaságok levonhassák fizetendő adójukból.
    

Emellett a bűnszervezet fiktív számlákkal majdnem 90 millió forint adóértékben "beszámlázott" egy másik, szárnyasok bérnevelésével foglalkozó cégnek is, amelyet - bár szerb állampolgároknak adtak át -, valójában egy 45 éves férfi irányított, aki tudott a fiktív számlák befogadásáról. A bűnszervezet működését a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2015-ben számolta fel, addig a vád szerint a vádlottak a magyar államnak mintegy 1,5 milliárd forintos vagyoni hátrányt okoztak.
    

A Fővárosi Főügyészség az adócsaló láncolatokban érintett hét ember ellen emelt vádat, legtöbbjükkel szemben bűnszervezetben elkövetett különösen nagy, két ember esetén különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználása miatt. Az ügyészség két férfit közokirat-hamisítással is vádol, a vád szerint strómanként jártak el, egyikük egy hamisított szerb útlevél felhasználásával.
    

A Fővárosi Főügyészség indítványozta, hogy a bíróság a vádlottakat ítélje fegyház-, egy vádlott esetében börtönbüntetésre, továbbá pénzbüntetésre, emellett egyes vádlottaknál cégvezetéstől eltiltást is indítványozott - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com