Milliós károk az Országház épületében

Több millió forintnyi kár keletkezett az elmúlt hét tüntetései nyomán az Országház épületében és a Kossuth Lajos téren - közölte az Országgyűlés sajtófőnöke az MTI érdeklődésére szerdán. Szilágyi Zoltán elmondta, hogy a károk összesítése jelenleg is zajlik, ezek pontos összegéről csak később tudnak információt adni. Az eddigi felmérések alapján az Országház főbejáratánál két ólom-, továbbá több üvegablakot betörtek; a főlépcsőt több helyen festékekkel lefújták, a bronz oroszlánok és mellettük lévő kandeláberek szintén festéktől, tojásoktól szennyeződtek. A főlépcső előtti széles kordonláncok egyikét a főbejárat díszrácsozatának dobták, más részét elvitték. A Parlament falán számtalan helyen tojás- és festék szennyeződés, égésnyom keletkezett - sorolta a sajtófőnök.

     
Az összesítésből az Országgyűlés sajtófőnöke kiemelte, hogy az Országház előtti nemrégiben felújított tér egészén festék-, tojás- és graffiti-nyomok maradtak. A Kossuth szoborcsoportot festékkel öntötték le és több helyen darabokat törtek le belőle, sőt a nemzet lobogójának árbocát is lefestették. A parkosított részek növényzetét is megrongálták, a padok egy részét festékkel fújták le, a helyükről kiszaggatott és részben összetört padokat rakásba halmozták fel. A karácsonyfát körülvevő szánkókerítést részben lebontották, 22 szánkót pótolni kellett, a díszkivilágítást pedig megszaggatták.
     

Az okozott károk felszámolását az Országgyűlés Hivatala azonnal megkezdte, de a teljes helyreállítás az egyedi darabok pótlásával akár hónapokig is eltarthat - tette hozzá Szilágyi Zoltán.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

Ki látta Máté Kristophert?

Ki látta Máté Kristophert?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 31 éves férfi megtalálása érdekében.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Nem is bántották

Nem is bántották

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított egy 24 éves letenyei nővel szemben, aki egy hónapon belül másodszor tett valótlan bejelentést a segélyhívó számon.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

A rendőrök előtt akarta leszúrni lánytestvérét egy 38 éves férfi egy kelet-nógrádi kistelepülésen; a gyanúsítottat a Nógrád Vármegyei Főügyészség indítványára a bíróság letartóztatta - tájékoztatta a főügyészség az MTI-t hétfőn.

http://ujhazak.com