Minden eddiginél nagyobb adventi rendezvényt tartanak Zalaegerszegen

Minden korábbinál több helyszínen és programmal rendezi meg idén Zalaegerszeg a hétfőn nyíló Egerszegi Advent rendezvénysorozatot - közölte a város polgármestere a közösségi oldalán csütörtökön .Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) felidézte, hogy a korábbi években a koronavírus-járvány és az energiaválság miatt maradt el vagy lett visszafogottabb a népszerű rendezvénysorozat, amely tavaly már ismét nagyobb lett, idén pedig minden korábbinál több helyszínnel és programmal várja a látogatókat.

A november 25-én nyíló vásár megrendezéséhez 17 vállalkozás több mint 12 millió forinttal járult hozzá.A fő helyszínnek számító Dísz tér mellett ezúttal a közeli Európa térre is kerülnek pavilonok, játékeszközök, valamint látványos dekorációk és karácsonyi installációk, az élő betlehem pedig a karácsony alatti időszakban a Kossuth téren látható majd.

Több ülőhelyet biztosítanak a pavilonok környezetében, ez utóbbiak hátuljára pedig helyi fotóművészek zalaegerszegi téli, havas fényképeit helyezik el. A Dísz téri szökőkutat a tavalyihoz hasonlóan idén is fedett és fűtött terasszá alakítják át, a városháza előtti kis teret pedig fényfüggönyök, egy fényterasz és a város karácsonyfája díszíti.

A polgármester arra is kitért, hogy a korábbiaknál is több fény és hangulatvilágítás vesz majd körül mindent, és már nemcsak az utolsó két hétben, hanem a teljes ünnepi időszakban fényfestés kerül a Dísz tér körüli épületekre. Megújul a gasztronómiai kínálat, és a legkedveltebb forralt borról is indul megint internetes szavazás.

Az Egerszegi Advent teljes ideje alatt a Dísz téren óvodások, iskolások, helyi művészeti együttesek és sztárvendégek lépnek fel minden pénteken és szombaton, de a 30 méter hosszú és 15 méter széles jégpályát is használják alkalmi színpadként, ami tűzshow-nak és jégszobrászműsornak ad majd helyet.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com