Miniszterelnökség: folytatódik a Magyar falu program

Újabb kategóriákban adhatják be pályázataikat szerdától az 5000 lélekszám alatti települések önkormányzatai és az önkormányzati társulások a Magyar falu program keretében - közölte a Miniszterelnökség az MTI-vel.A közlemény szerint a falu- és/vagy tanyagondnoki szolgáltatást működtető vagy új szolgáltatás indítását vállaló települések a tevékenységükhöz szükséges új gépjárművek beszerzésére igényelhetnek támogatást 3 milliárd forint keretösszegben. Az egy pályázó által maximálisan elnyerhető összeg 15 millió forint.

    
Szintén 3 milliárd forint keretösszeget fordít a kormány a belterületi közterületek megfelelő karbantartásához, zöldterületek, emlékhelyek gondozásához és a köztisztasági szolgáltatások megvalósításához szükséges új kommunális eszközök, munkagépek beszerzésére. Pályázatonként szintén 15 millió forint a limitösszeg - írták.
    

A Miniszterelnökség közlése szerint anyagtámogatás igényelhető a települések járdáinak építéséhez, felújításához, összesen 1 milliárd forint keretösszegben. Egy pályázó legfeljebb 5 millió forint támogatásban részesülhet. Orvosi eszközök beszerzésére 500 millió forintot biztosít a kormány a Magyar falu programon belül, rendelőnként 2 millió forint az elnyerhető legmagasabb támogatási összeg.
    

A pályázatokat a Magyar Államkincstár elektronikus felületén június 11-éig lehet benyújtani. A támogatottak köréről 60 napon belül döntés születik. Jelezték azt is, hogy a vidéki kistelepülések hátrányainak mérséklése, a népességcsökkenés megállítása és az életminőség javítása céljából a Miniszterelnökség ebben az évben eddig tizennégy kiírást tett közzé a Magyar falu programban, amelyek közül hat áll nyitva a pályázók előtt.
    

A program harmadik éve tartó teljes költségvetése a falusi csokkal, a falusi útalappal és a kisboltok támogatásával együtt több mint 600 milliárd forint - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com