Miniszterelnökség: leállíttatták az építkezést az M4-es autópálya kartellgyanúval érintett szakaszán

Lázár János és Seszták Miklós miniszterek utasítást adtak arra, hogy azonnali hatállyal állítsák le az M4-es autópálya Abony és Fegyvernek közötti szakaszának építését - jelentette be a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára sajtótájékoztatón kedden Budapesten.m4Csepreghy Nándor elmondta, Lázár János mint az európai uniós források felhasználásáért felelős miniszter, Seszták Miklós pedig mint a közlekedésért felelős miniszter utasította a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő (NIF) Zrt. vezérigazgatóját az építkezés azonnali leállítására.

Az ok az Európai Bizottság által felvetett gyanú, miszerint a kivitelező cégek kartellmegállapodást kötöttek, ami ellentétes az uniós joggal - mondta az államtitkár. Hozzátette: a kormány nem ért egyet az EU-bizottsággal, és amíg nem bizonyosodik be a gyanú, addig "nem tör pálcát senki fölött", de szeretné teljes körűen kivizsgálni a gyanút, hiszen közpénzből megvalósuló projektről van szó.

A kormány egyértelműen szeretné látni, hogy megáll-e az Európai Bizottság által megfogalmazott gyanú - mondta Csepreghy Nándor. A helyettes államtitkár elmondta: Lázár János még csütörtökön utasította a Miniszterelnökség belső ellenőrzési főosztályát, hogy egy hónapon belül vizsgálja ki, hogy a NIF hogyan folytatta le a közbeszerzési eljárást ebben az ügyben.

Megvizsgálják a teljes folyamatot, a pályázati kiírást, a győztes és a vesztes ajánlatokat, a becsült és a tényleges kivitelezési árak közötti különbséget - mondta. Csepreghy Nándor hangsúlyozta: "nincsenek kivételezettek, nincsenek törvény fölött állók, a kormány egyformán jár el minden ilyen és hasonló esetben", mert "a lehető legkörültekintőbben kell gazdálkodnia minden minisztériumnak és állami szervezetnek, amely közpénzeket kezel".

Megismételte: ha a gyanú beigazolódik, és Magyarországot pénzügyi szankciókkal sújtják emiatt, "azt azoknak a vállalkozásoknak kell viselniük, amelyek ebben részt vettek". Csepreghy Nándor a sajtótájékoztatón reagált a nol.hu portálon megjelent értesülésre, amely szerint az EU csalás elleni hivatala (OLAF) 150 milliárd forint összértékben vizsgál Magyarországon megvalósult építőipari projekteket.

A helyettes államtitkár elmondta: az OLAF jelenleg összesen 50 magyarországi beruházást vizsgál, nem egészen 500 milliárd forint összértékben. A kormánynak ezekről a vizsgálatokról teljes körű tudomása van, az eljárások a kormánnyal együttműködve zajlanak - mondta el a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elfajult családi vita

Elfajult családi vita

A hajdúnánási rendőrök őrizetbe vettek egy 31 éves férfit, aki a gyanú szerint egy baltanyéllel esett neki haragosainak.

„Sokkal több ilyen szemléletű rendőrt az országba!”

„Sokkal több ilyen szemléletű rendőrt az országba!”

Taxiban felejtette egy hölgy a mobiltelefonját.

Intim fotóival zsarolták

Intim fotóival zsarolták

Több mint 2,4 millió forintot fizetett zsarolóinak egy szécsényi férfi, akit intim fotói közzétételével fenyegettek.

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

http://ujhazak.com