Miniszterelnökség: október 15-ig lehet jelentkezni a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogramra

Október 15-ig lehet jelentkezni a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogramra - közölte a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára hétfőn az MTI-vel.Panyi Miklós a közleményében hangsúlyozta, hogy a köz szolgálata hivatás, Magyarország és az egész Kárpát-medencei magyarság megerősítésének és felemelésének hivatása, ehhez a haza iránt elkötelezett, szorgalmas és kreatív fiatalokra van szükség.

Az államtitkár hozzátette, ezzel összhangban a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram (MKÖ) célja, hogy tanult, nyelveket beszélő, talpraesett fiatalokat kapcsoljon be a kormányzati munkába. A Miniszterelnökség tíz hónapos, karrierindító ösztöndíjprogramja október 15-ig várja a diplomás, idegen nyelvet beszélő, 30 év alatti, pályakezdő magyar fiatalok jelentkezését - írta.

Az ösztöndíjasok hét hónapot egy általuk választott minisztérium munkájába bekapcsolódva tölthetnek el, majd három hónapon keresztül szerezhetnek nemzetközi tapasztalatot Magyarország külképviseleteinél vagy nemzetközi szervezeteknél - ismertette Panyi Miklós.

"A Miniszterelnökségen is több olyan kormánytisztviselő dolgozik, néhányan már vezetői beosztásban, akik a programon keresztül ismerkedtek meg a közigazgatással. A program tehát egy különleges lehetőség a kormányzati munka világába, jelentkezni október 15-ig az MKÖ online felületén lehet" - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

http://ujhazak.com