Miniszteri biztos: 2022-re 70 ezer bölcsődei férőhellyel lesz több

Kormányzati célkitűzés, hogy 2022-re 70 ezer bölcsődei férőhellyel legyen több az országban - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) bölcsődei ügyek koordinációjáért felelős miniszteri biztosa szerdán Dunakeszin.Kovácsné Bárány Ildikó az Értünk épül Dunakeszi elnevezésű rendezvényen - ahol bemutatták a település bölcsődei, óvodai és általános iskolai infrastrukturális fejlesztéseit - elmondta, hogy a kormány családpolitikájának egyik alappillére a munka és a család egyensúlyának megteremtése, a családbarát társadalom kiépítése, ezért a kormány már 2010 óta sokoldalú támogatást nyújt a kisgyermeket vállalók, illetve nevelők részére. Hozzátette, hogy a hétpontos családvédelmi akcióterv egyik része a bölcsődefejlesztés.     


A miniszteri biztos beszélt arról, hogy 2017 januárjában alakították át a bölcsődei rendszert, hogy minden olyan településen biztosított legyen az ellátás, ahol arra a kisgyermekes családoknak igénye van, és a férőhelyhiány ne legyen akadálya a munkavállalásnak. Kovácsné Bárány Ildikó elmondta, hogy a lakosság számához mérten Dunakeszin kiemelkedő a három év alatti gyermekek aránya, közel négy százalék, ezért a város jó példája a megfiatalodó településeknek.


Hozzátette, hogy a városban a bölcsődei férőhelyek a három év alatti gyermekek 22 százaléka számára biztosítottak, ami az országos 16 százalékos átlag felett van. A 2010-es adatok alapján mára a város vezetése megduplázta a bölcsődei férőhelyek számát - fűzte hozzá a miniszteri biztos.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A kerítés buktatta le apát és fiát

A kerítés buktatta le apát és fiát

Nem a legjobb rejtekhelyet választotta a páros: egyszerűen a kerítésre akasztották a kábítószert tartalmazó zacskót, ráadásul átlógott a szomszéd oldalára.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Lezárja, és elbontja a Gemenc Zrt. a szekszárdi Bati-kereszt közelében álló kilátót, amely életveszélyessé vált - közölte csütörtökön Facebook-oldalán az erdőgazdaság.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

http://ujhazak.com