Miniszteri biztos: 22 éves csúcsra ért a nők foglalkoztatása

A nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztos szerint az előzetes adatok alapján 22 éves csúcsra emelkedett a nők foglalkoztatása Magyarországon.

kSzalai Piroska erről a Fidesz női civil szervezetekkel tartott konzultációján beszélt szerdán Budapesten.
A Nemzetgazdasági Minisztérium miniszteri biztosa elmondta, hogy a 15-64 éves nők foglalkoztatása 2012-ben 52,1 százalék volt, míg a kormányváltás előtti utolsó évben, 2009-ben 49,9 százalék volt.

Hozzátette: 1992-ben 52,3 százalék volt a nők foglalkoztatása, de ismerve a 2013-as negyedéves adatokat, kijelenthető, hogy biztosan 52,3 százalék fölött van a tavalyi női foglalkoztatási ráta.

Ez a 22 éves csúcs közelíti az európai uniós átlagot, gyorsabban haladunk, mint az EU a nők foglalkoztatása terén - mondta Szalai Piroska. A miniszteri biztos hozzátette, ha a civil szervezetek nem támogatták volna a kormányt, akkor ma nem lenne gyed extra, nem lenne csúcson a nők foglalkoztatása.

Balatoni Monika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára szerint az elmúlt húsz évben nem volt példa ilyen család- és foglalkoztatáspolitikára a nők helyzetének javítása érdekében, mint amilyet az Orbán-kormány megvalósított.

A népességnövekedéshez a kormánynak nemcsak a nők erkölcsi megbecsülését kell biztosítania, hanem az anyagi biztonságot is meg kell teremtenie - hangsúlyozta az államtitkár, aki szerint nők nélkül a családok szétesnek, a családok nélkül pedig a társadalom nem tud egészséges lábakon állni.

Balatoni Monika azt mondta, nem gondolja, hogy megtettek mindent az elmúlt négy évben, mert nem mindenre volt idő és lehetőség, de elindultak a folyamatok.

Király Nóra, a Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős koordinátora közölte, szombaton volt a civilek napja, ebből az alkalomból hívták konzultációra a női civil szervezetek képviselőit.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com