Miniszteri biztos: Magyarország a kölcsönös tisztelet alapján közelít a Száhel-övezet államaihoz

A kölcsönös tisztelet alapján közelít Magyarország a Száhel-övezet államaihoz, és a magyar külpolitika kiemelten kezeli a Csáddal való együttműködést - mondta a szubszaharai térségben megvalósuló magyar összkormányzati tevékenységek külpolitikai összehangolásáért felelős miniszteri biztos az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.Máthé László Eduárd elmondta, hogy magyar delegáció tárgyalt a múlt héten Nigerben az illegális migráció és a terrorizmus elleni fellépésről. Közölte: Magyarország a közös európai álláspontot képviseli a Nigerben tavaly végrehajtott puccs kapcsán, vagyis a kormány nem ismeri el az "illegális elmozdítását" a nigeri államfőnek. A diplomáciai kapcsolatokat ugyanakkor Magyarország nem szakította meg Nigerrel, ennek keretében látogatott el a magyar delegáció az afrikai országba.
    

Elmondta, hogy azért sem szakították meg a diplomáciai kapcsolatokat, mert nagyon fontos volt tárgyalni a Nigerben nemrégiben visszavont, még 2015-ben meghozott törvénycsomagról, amely büntethetővé tette az országon keresztül áramló illegális embercsempészetet. Ez a törvénycsomag az Európai Unió támogatásával született, s az eltörlése jelentős mértékben növelheti az Európába áramló illegális migrációt.
    

Máthé László Eduárd hangsúlyozta, hogy az Európai Unió tagállamai közül Magyarország elsőként kezdett politikai tárgyalásokat az új nigeri kormánnyal. A Száhel-övezetről azt mondta: az élelmiszerbiztonság hiánya, a népességrobbanás és a klímaváltozás hatásai olyan törékeny társadalmi helyzetet eredményeznek, amelyben gyakoriak a puccsok.
    

Mint mondta, a térségben előnyt jelent, hogy Magyarországnak nincsen gyarmati múltja, és "pozitívan fogadják azt, hogy mi a kölcsönös tisztelet alapján közelítünk hozzájuk" - fogalmazott Máthé László Eduárd, hangsúlyozva, hogy Magyarország olyan partnerséget ajánl, amelyben egyenlő félként kezeli a másik felet. A magyar külpolitikának kiemelt célja például a Csáddal való együttműködés, amelyre úgy tekintenek, mint a stabilitás utolsó pontjára a térségben. Hozzátette, hogy a csádi kormány nyitott a Magyarországgal való együttműködésre, amit alátámaszt az is, hogy számos megállapodást írtak már alá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com