Mintegy 150 millió forintnyi kárt okozott egy csaló Dominikából, vádat emeltek ellene

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt és börtönbüntetést indítványoz egy szövevényes csalássorozatot Dominikából végrehajtó magyar férfival szemben, aki mintegy 150 millió forintnyi kárt okozott.A Fővárosi Főügyészség azt közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy a 33 éves férfi a Dominikai Köztársaságban élve, 2019 és 2021 között - az elkövetésbe bűntársakat is bevonva - csalárd módon hozzáfért mások bankszámláihoz.
    

A sértetteket úgy választotta ki, hogy álláshirdetéseket, illetve a tulajdonosok tudta és belegyezése nélkül ingatlanhirdetéseket tett közzé, majd a jelentkezőket megtévesztette és megszerezte adataikat, amelyekkel visszaélt. A hirdetésekre jelentkezőket rávette, hogy telepítsék a számítógépükre az általa meghatározott, távoli hozzáférést biztosító programokat, illetve tájékoztassák őt bankszámláikról, azok egyenlegéről.
    

A férfi a programokkal megszerezte az internetbanki hozzáféréshez szükséges felhasználói adatokat, és az azokhoz rendelt hívószámokat. Ezután a sértettek tudta és belegyezése nélkül átutalásokat tudott végrehajtani a bankszámláikról olyan bankszámlákra, amelyek felett szintén befolyással bírt. A férfi, társaival együtt, tíz sértettnek összesen közel 146 millió forint kárt okozott, valamint további 65 millió forintos kár csak azért nem következett be, mert két további sértett gyanút fogott és letiltották a pénzmozgásokat.
    

A főügyészség és a Legfőbb Ügyészség együttműködött a dominikai igazságügyi hatóságokkal, így sikerült a férfit elfogni - tették hozzá. A Fővárosi Főügyészség a férfit folytatólagosan, különösen nagy értékre, üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntettével, különösen nagy kárt okozó bűnszövetségben és üzletszerűen információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntettével és más bűncselekményekkel vádolja és vele szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza. A férfi jelenleg letartóztatásban van, a bíróság az ügyben előkészítő ülés tartását februárban tervezi - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Gyors rendőri fellépés

Gyors rendőri fellépés

A monori rendőrök néhány órán belül elfogták a négy férfit.

Meggyújtotta felesége haját

Meggyújtotta felesége haját

A tapolcai rendőrök őrizetbe vették a bántalamzót.

Rendőrkézen a magamutogató

Rendőrkézen a magamutogató

Készenléti rendőrök intézkedtek a Margitszigeten egy szeméremsértő külföldivel szemben.

Budapesten mosták a nemzetközi maffia pénzét – elfogták őket

Budapesten mosták a nemzetközi maffia pénzét – elfogták őket

A KR NNI nyomozói öt nőt és öt férfit gyanúsítanak, 18 helyszínen kutattak, több mint 540 millió forint vagyont elvontak.

A parkolók réme végül hibázott

A parkolók réme végül hibázott

A győri rendőrök elfogtak egy 59 éves helyi férfit, aki hónapokon keresztül autókat tört fel a város különböző pontjain.

A halálból rántották vissza

A halálból rántották vissza

Testkamerás videón, ahogy a rendőrök az utolsó utáni pillanatban kapják el a Petőfi hídról leugró fiatalembert.

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Ceglédi betörőbandát lepleztek le a Pest megyei rendőrök.

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Az Egyesült Arab Emírségekben fogtak el egy körözött férfit a Pest vármegyei rendőrök a NEBEK, a KR NNI és a helyi hatóságok együttműködésével.

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Kezdődik a fesztiválszezon, indulnak a nyári koncertek, ami a jegyekkel, belépőkkel való visszaélések, csalások számának megszaporodását is eredményezheti.

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több mint 700 igazoltatást hajtott végre és 29 embert fogott el, illetve állított elő a rendőrség a Kelenföldi pályaudvar könyékén május 28-tól zajló közbiztonsági akcióban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.

http://ujhazak.com