Mintegy 3,2 millió baromfit kellett eddig kényszerből leölni

A madárinfluenza első tanulságairól tartott szakmai fórumon a Földművelésügyi Minisztérium (FM) szerdai közleménye szerint.

A főállatorvos a tájékoztatás szerint hozzátette, a vadmadarak által terjesztett vírus emberre nem veszélyes, ugyanakkor a becslések szerint eddig mintegy 7 milliárd forint közvetlen kárt okozott a baromfiágazatnak, amelyből a kormány eddig több mint 3 milliárd forintot kifizetett.



Zsigó Róbert, az FM élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára a fórumon a közlemény szerint kiemelte: a madárinfluenza-járvány sújtotta magyar baromfitartók számára a kormányzat megadja a szükséges támogatást az ágazat mielőbbi talpra állításához. Ehhez kártalanítási pénzügyi keret, jövedelempótló és munkahelymegőrző támogatás áll rendelkezésre.

Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács elnök-igazgatója az országos főállatorvos intézkedésével egyetértve felhívta a figyelmet a közlemény szerint arra, hogy a magyar baromfiágazat a krízishelyzetből csak fokozott állami szerepvállalással tud kilábalni.
A hazai baromfiipar az elmúlt évtizedekben töretlen fejlődést produkált, a vállalkozások döntően magyar kézben vannak, az ágazat éves szinten 500 milliárd forint termelési értéket állít elő - áll a tájékoztatásban. A fórumot a Baromfi Termék Tanács, a Baromfi-egészségügyi Társaság, valamint a Baromfiágazat szakfolyóirat tartotta.

MTI

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com