Mintegy 400 milliós csalásért ítéltek el egy fesztiválszervezőt és társait

A Székesfehérvári Törvényszék a váddal egyezően megállapította hét ember bűnösségét, aki különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalásban szervezetten működött közre, és ezzel mintegy 400 milliós kárt okozott a költségvetésnek - közölte a Fejér Megyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.A közlemény szerint az egyik vádlott, mint az egyik magyarországi fesztivált szervező gazdasági társaság főszervezője, 2013 és 2016 között - hat társának közreműködésével - nem fizette be az online és külföldi jegyértékesítésből származó bevételek általános forgalmi adóját.

    
A meg nem fizetett áfát tartalmazó összegekkel - azért, hogy ezeket eltitkolja - a vádlott társai segítségével pénzügyi műveleteket végzett, azokat készpénzben felvette, illetve ismerőseivel felvetette, valamint ingatlant vásárolt. Az adóhatóság a nyomozás során mintegy 317 millió forintot foglalt le, míg a hiányzó, mintegy 74 millió forintot az egyik vádlott megfizette, így a teljes vagyoni hátrány megtérült.
    

Az előkészítő ülésen a terheltek beismerő vallomást tettek és lemondtak a tárgyaláshoz való jogukról. A Székesfehérvári Törvényszék az ügyészség és három vádlott között létrejött egyezséget jóváhagyta, és az egyezség szerinti büntetést szabta ki. A törvényszék öt vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetést és emellett egyikükkel szemben pénzbüntetést, valamint két vádlottal szemben pénzbüntetést szabott ki, továbbá az egyik vádlott esetében vagyonelkobzást rendelt el - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

http://ujhazak.com