Mintegy kétmilliárd forintból javítják a Felső-Duna mellékágrendszerének árvízvédelmét és vízpótlását

Állami tulajdonú létesítmények fejlesztésével és a mellékágak kotrásával, 1,9 milliárd forint európai uniós támogatásból javítják a Felső-Duna mellékágrendszerének árvízvédelmét és vízpótlását - hangzott el a projektet indító sajtótájékoztatón szerdán Dunasziget közelében.Nagy István agrárminiszter hangsúlyozta, hogy a fejlesztéssel nő a térség környezetbiztonsága, javul a környezet állapota. Az árvíz, a belvíz és a helyi vízkár általi veszélyeztetettség csökken, és a fejlesztés elősegíti a települési önkormányzatok és a vízügyi szakmai szervezetek közötti együttműködést.


  
Elmondta, hogy a 2021 februárjáig tartó fejlesztés hét települést érint (Rajka, Dunakiliti, Dunasziget, Kisbodak, Dunaremete, Lipót és Ásványráró), amelyekben összesen 9313-an élnek. A vízgazdálkodási fejlesztésbe bevont terület 11 500 hektár. A megvalósuló programelemeket részletezve a miniszter közölte, hogy a kotrásokkal 34 helyszínen javul a mellékágak vízellátása, ami a tervek szerint mintegy 55 ezer köbmétert érint. Élővé válik Dunakilitin a Lénai-ág és a Benda-ág.
    

Az árvízlevezetés javítása érdekében egyebek mellett kedvezőbbé teszik a doborgazi átvágás és a dunaszigeti Disznósi-ág felső rávezető szelvényeit és átalakítják a mellékágrendszer műtárgyait. Egyebek mellett emelik a cikolaszigeti Kőhíd és a kisbodaki Szent Kristóf híd nevű vízszintszabályozó műtárgyak pályaszerkezetét, hidakká építik át a doborgazszigeti Schiszler átereszt és az ásványrárói Szilfási átereszt. Mindezek mellett tizennégy vízrajzi állomást újítanak fel és egy új vízmércét építenek.
    

Az agrárminiszter elmondta, ezzel a fejlesztéssel lehetővé válik, hogy a jövően olyan komplex hasznosításokat tervezzenek, amelyek érintik a természetvédelmet, az erdészetet, a vadgazdálkodást, a halászatot, a turisztikát, a mezőgazdaságot és a hajózást. Kitért arra, hogy a Duna meghatározza a térség összképét, "szép tájat és gazdag élővilágot ad", de áradáskor zabolázatlan tud lenni. Ez a beruházás, "ami a természet hatalmasságát és az emberek környezet iránti felelősségét jelképezi", az egész térséget pozitívan fogja érinteni - tette hozzá.
    

Németh Tamás projektvezető elmondta, hogy a védett és fokozottan védett területeken a lehető legrövidebb idejű építésre törekszenek. A mederkotrásokból kikerülő anyagot az árvízvédelmi töltésbe fogják beépíteni. A projekt beruházója az Országos Vízügyi Főigazgatóság és az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság által alkotott konzorcium.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Az év végi ünnepek nem az alkoholfogyasztásról szólnak, hanem a családról, a barátokról és az együtt töltött időről.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

http://ujhazak.com