Mintegy negyedmilliárd forinttal támogat civil szervezeteket és magánszemélyeket a Pro Filii Alapítvány

Újabb támogatásokról döntött a Pro Filii Alapítvány: további negyedmilliárd forinttal segíti a civil szervezeteket és magánszemélyeket.A Mészáros Csoport alapítványa az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta: a második negyedévben benyújtott mintegy 520 pályázó összesen 3 milliárd 117 millió forint támogatást igényelt a Pro Filii Alapítványtól, a kuratórium döntésének értelmében végül 47 pályázatot bíráltak el kedvezően, csaknem 252 millió forint értékben.
    

Emlékeztettek: a Pro Filii Alapítványt a Mészáros Csoport azzal a szándékkal hozta létre 2021 végén, hogy az elmúlt években tanúsított társadalmi felelősségvállalását a támogatást igénylőknek is tervezhetőbbé, a segítségnyújtást pedig hatékonyabbá tegye. Az idei második negyedévben beérkező 520 pályázatból a cégcsoport vezetőiből álló bírálóbizottság javaslatára a kuratórium tíz magánszemély 50,8 millió forintos, valamint 37 civil és nonprofit szervezet 201,2 millió forintos támogatásáról döntött. A Pro Filii Alapítvány céljával összhangban előnyben részesültek azok a kérelmek, amelyek egészségügyi-, szociális- vagy más okból hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkoznak, a támogatás segítségével pedig szélesebb körű segítségnyújtás valósítható meg - írták.
    

Ezért az alapítvány a maximálisan támogatható tízmillió forinttal segíti a többi között a Miskolci Autista Alapítványt, a fogyatékossággal élő gyermekek nevelését segítő Otthon XVI. Alapítványt és a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségét, de támogatásban részesül egy a gyermekbántalmazás korai felismerésében segítő program is.
    

Hozzátették: az alapítvány hozzájárul egy négyéves kislány kétoldali csípőrekonstrukciós műtétéhez is és tízmillió forinttal támogatja az ország egyetlen felnőtt mobil intenzív ellátóegységét működtető Inter-Európa Mentőszolgálat Közhasznú Nonprofit Kft.-t, amely a támogatás segítségével lecserélheti a naponta 3-5 kritikus állapotú beteg és sérült ember sürgősségi szakellátását végző rohamkocsiját.
    

A tájékoztatás szerint a pályázók többségében szociális és egészségügyi programok megvalósítására kértek támogatást. Az alapítvány kulturális és sporttámájú pályázatokat is elfogadott: az Innovációs Sport Alapítvány támogatása hátrányos helyzetű gyermekeknek teszi lehetővé, hogy dzsúdóedzéseken vegyenek részt, a Rearticon Iparművészeti Egyesület pedig a kuratórium kedvező döntésének köszönhetően rendezheti meg idén is a szokásos adventi iparművészeti bazárt.  
    

A legtöbb pályázat a Kelet-magyarországi régióból érkezett, az alapítvány által támogatott programok azonban az ország valamennyi térségére kiterjednek. A közleményben idézték Tóth Krisztinát, a Mészáros Csoport kommunikációs igazgatóját, aki a második negyedéves pályázati elbírálásokról azt mondta, csaknem megháromszorozódott a Pro Filii Alapítványtól igényelt pályázati összeg, ami azt jelzi, hogy a civil és nonprofit szervezeteteknél, valamint magánszemélyeknél is ismertté és népszerűvé vált az alapítvány tevékenysége. Tóth Krisztina - aki az alapítvány bírálóbizottságának is elnöke - úgy fogalmazott, hogy a Mészáros Csoport karitatív tevékenységével "eddig is kitűnt a hazai üzleti szférából", a sok színvonalas pályázati kérelem pedig ennek folytatására ösztönzi őket.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com