Mintegy száz új hulladékgyűjtő jármű kezdi meg munkáját Budapesten

Csaknem száz új, korszerű, környezetkímélő hulladékbegyűjtő jármű kezdi meg munkáját a fővárosban és agglomerációs településeken.Karácsony Gergely főpolgármester szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón elmondta: az új hulladékgyűjtő járművek megvásárlása nagyon fontos előrelépést jelent a zöld és élhető Budapest érdekében. A beszerzés a kormány, az Európai Unió és a fővárosi önkormányzat együttműködésének eredményeként jött létre.

    
A főpolgármester köszönetet mondott az előző városvezetésnek a projekt előkészítéséért, valamint a kormánynak és az uniónak a finanszírozásért. Az új járművek nemcsak biztonságosabbak és környezetkímélőbbek, hanem olcsóbban is üzemeltethetők - mondta Karácsony Gergely, aki megjegyezte azt is, hogy Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. nehéz helyzetben van a hulladékszállítással kapcsolatos elszámolási problémák miatt.
    

Közölte azt is, hogy szeretnének további járműcseréket végrehajtani az FKF-nél.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Karácsony Gergely megköszönte a hulladékszállításban dolgozók munkáját, amelyet a legnehezebb körülmények között, a koronavírus-járvány idején is végeznek. Mártha Imre, az FKF felügyelőbizottságának elnöke elmondta, az új járművek drasztikusan kisebb költséggel üzemeltethetők, mint a több százezer kilométert futott régiek.
   

Első szállítmányként 98 hulladékbegyűjtő jármű érkezett, de folyamatban van egy opciós többletlehívás is 12-re, így összesen 110 járnűves lesz a flotta. Ez mintegy 10 milliárd forintba került - közölte, hozzátéve, hogy kétféle járművet vásároltak: vannak a kommunális hulladékot begyűjtő és a lomtalanításra használható járművek.
    

Németh László köztisztasági járműkezelő arról beszélt, hogy a munkájukat nagyban segítik a korszerű járművek, amelyekkel a korábbiaknál sokkal kisebb zajjal lehet dolgozni. Karácsony Gergely az ellenzéki összefogást érintő kérdésekre válaszolva arról beszélt, hogy a Fidesz a választójogi törvénnyel kijelölte a politikai verseny nagyon fontos dimenzióját: vagy kétpártrendszer van, vagy nincs igazi politikai verseny. Nyilván kétpártrendszer nincs még Magyarországon, az ellenzéki pártok közös indulása "nem a mi szándékunk szerint való", hanem a választási rendszer kényszeríti ki - mondta.
    

A főpolgármester azt mondta, az ellenzéki egység "csak közös erkölcsi elfogadott normák" szerint működhet, éppen ezért az gondolja, a Jobbik politikusainak őszinte szándékot kell kifejezniük azzal kapcsolatosan, hogy az ellenzéki pártok képviselte politikai közösségbe nem férnek bele bizonyos megnyilvánulások. Arra a kérdésre, hogy vállalja-e a miniszterelnök-jelöltséget 2022-ben, hiszen a szövetségesei ezt szeretnék, azt válaszolta: van, aki ezt szeretné, van, aki nagyon nem szeretné, ő az utóbbiak közé tartozik.
    

Karácsony Gergely véleményét kikérték azzal kapcsolatban is, hogy Donáth Anna momentumos európai parlamenti képviselő egyeztetéseket folytat Vera Jourová bizottsági alelnökkel. A főpolgármester azt mondta: semmilyen problémát nem lát abban, hogy európai parlamenti képviselők európai bürokratákkal beszélgetnek. Az európai intézmények azért is vannak, hogy védjék a magyar polgárok jogait. Úgy fogalmazott: "Az európai intézmények nem ellenünk vannak, hanem értünk."
    

Kérdésre válaszolva azt mondta, nem szeretné kommentálni Fürjes Balázs Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár levélét, amelyben azt kérte, kövesse meg a budapestieket és minden jóérzésű magyart, akiket megbántott azzal, hogy támogatta Biró Lászlót, a Budapestet Judapestnek nevező "rasszista jelöltet" a borsodi időközi parlamenti választáson. Nem érti, hogy Fürjes Balázs, akinek a kormány és főváros közötti szakmai munka elősegítése a dolga, miért tartja szükségesnek, hogy ilyen politikai kérdésekben állást foglaljon - közölte Karácsony Gergely, hozzátéve: személyesen tud majd csütörtökön válaszolni az államtitkár felvetésére.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hangos segélykérés az éjszakában

Hangos segélykérés az éjszakában

A rendőrnő átmászott a kerítésen, hogy segítsen egy idős martfűi nőnek, aki elesett otthon.

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Az Igrici vendégház udvaráról értékes hangfalat és egy tálca rántott húst vitt el a tolvaj.

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

http://ujhazak.com